hirdetés
Külföld

A nyolcból két volt katalán kormánytag marad előzetes letartóztatásban

Előzetes letartóztatásban marad Oriol Junqueras volt katalán elnökhelyettes és Joaquin Forn egykori katalán belügyi tanácsos, míg a leváltott katalán kormány hat másik tagja óvadék ellenében szabadlábon védekezhet - jelentette be a madridi legfelsőbb bíróság hétfőn.
Oriol Junqueras Oriol Junqueras (balra) előzetes letartóztatásban marad (Forrás: abc.net.au)
hirdetés

A politikusoknak 100 ezer eurót (31 millió forint) kell befizetniük a bíróságnak, hogy szabadon távozhassanak. Ezenkívül le kell adniuk útlevelüket, és nem hagyhatják el az országot.

Raül Romeva, Carles Mundó, Dolors Bassa, Meritxell Borras, Josep Rull és Jordi Turull akár még hétfőn elhagyhatja a börtönt.

Jordi Pino ügyvéd, aki két politikust is képvisel közülük, a bíróságról távozva a sajtónak elmondta: mindent megtesz annak érdekében, hogy a megállapított összeg még ezen a napon megérkezzen a bírósághoz.

Csalódottságát fejezte ki, amiért nem egységes döntés született és nem mindenki védekezhet szabadlábon, hangsúlyozta, hogy nem ért egyet ezzel. Az előzetes letartóztatásban tartott vezetők ügyében fellebbezés várható - tette hozzá.

Pablo Llarena bíró indoklásában a bűnismétlés veszélyének fennállásával indokolta, hogy a többiekétől eltérő döntést hozott Oriol Junqueras és Joaquin Forn esetében.

Oriol Junqueras pártja, a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) listavezetője a december 21-i katalán parlamenti választásokon, amelynek hivatalos kampánya kedden kezdődik.

A spanyol legfőbb ügyész október 30-án kezdeményezett eljárást a politikusokkal szemben lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt arra hivatkozva, hogy

"döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én".

A katalán vezetők november 2-án kerültek előzetes letartóztatásba, amit a spanyol központi büntetőbíróság akkor azzal a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélyével indokolt.

A volt kormánytagok fellebbeztek a döntés ellen, de azt a büntető bíróság elutasította.

Ügyük azóta átkerült a legfelsőbb bíróságra, ahogy az összes, a katalán függetlenségi törekvések nyomán indult bírósági eljárást is.

Az ügyben eljáró új bírónál a katalán politikusok ismét kezdeményezték személyes helyzetük felülvizsgálatát, aki múlt pénteken meghallgatta őket, ám a döntést mostanra halasztotta.

A bíró döntött arról is, hogy előzetes letartóztatásban marad Jordi Sánchez, a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) valamint Jordi Cuixart, az Ómnium Cultural nevű civil politikai szervezet vezetője is.

Ellenük zendülés bűncselekményének gyanújával indult eljárás a katalán kormány gazdasági tanácsosának barcelonai hivatalánál történt szeptember 20-i éjjeli tüntetés miatt.

Akkor az odabent házkutatást tartó spanyol csendőrök órákig nem tudták elhagyni az épületet a tiltakozó tömegtől, amely autóikat is megrongálta.

A spanyol büntető törvénykönyv a zendülést közrend elleni bűncselekményként nevesíti, szemben a magyarral, amely katonai bűncselekményként tartja számon.

Hétfőn dönthet az illetékes belga bíróság is a Belgiumban tartózkodó Carles Puigdemont volt katalán elnök és kormányának négy tagja ügyében, a spanyol hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs végrehajtásáról.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen