hirdetés
Külföld

Angela Merkel gyors kormányalakítást sürget

A kormányalakítás gyors végrehajtását sürgette Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn Berlinben, két nappal a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) és a pártszövetség eddigi koalíciós társa, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetőinek találkozója előtt.
Angela Merkel Angela Merkel gyors kormányalakítást sürget (Forrás: independent.ie)
hirdetés

A három párt elnöke szerdán Berlinben első alkalommal tárgyal majd arról, hogy miként lehet lendületet adni a megrekedt kormányalakítási folyamatnak.

Angela Merkel a CDU kétnapos elnökségi ülése után tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy gyors tárgyalásokat szeretne és stabil kormányt, azért is, mert "egy stabil kormány a legjobb alap a közös munkához Franciaországgal, Európáért".

A német-francia együttműködés "történelmi szükségszerűség" - mondta Angela Merkel. Szavai szerint világszerte érzékelhető az az elvárás, hogy mihamarabb alakuljon meg az új német kormány. Az Európai Uniót (EU) illetően jövőre még van lehetőség fontos döntések meghozatalára, 2019-ben viszont európai parlamenti választások lesznek, így akkor már jóval kevésbé lehet előmozdítani az ügyeket - mondta.

Angela Merkel ismét elutasította a kisebbségi kormányzás lehetőségét, hangsúlyozva, hogy egy kisebbségi kormány nem lenne stabil. Elmondta, hogy az elnökségi ülésen a múltról is tárgyaltak, megállapították, hogy a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást felvezető kampányt nagyban nehezítette a CDU és a CSU közötti vita a menekültügyről. A választási eredményt tekintve "hasznosabb lett volna", ha a testvérpártok már a kampány előtt kidolgozzák azt az egységes "szabályrendszert", amelyet most képviselnek - jegyezte meg Angela Merkel.

Hozzátette: annak is volt szerepe, hogy sok választót nem sikerült meggyőzni arról, hogy a kormány visszaszerezte az ellenőrzést a migrációs folyamatok felett.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az elnökségi ülésen nem folytattak személyi vitákat, sem az ő, sem mások tevékenységét nem elemezték külön. Egyben megerősítette, hogy a szeptemberi Bundestag-választással kezdődött törvényhozási ciklus egészére, a teljes négy évre vállalja a kormányfői tisztséget.

A CDU/CSU a szeptemberi választáson a szavazatok 32,9 százalékát gyűjtötte össze, ez 1949 óta a leggyengébb eredmény.

Az SPD-vel folytatandó tárgyalásokról szólva kiemelte: valamennyi fontos szakpolitikai területen sok a közös elem az elgondolásokban, különösen az EU-val kapcsolatban.

Angela Merkellel szemben az SPD részéről azt hangsúlyozzák, hogy nem sürget az idő, mert az ügyvezető kormány rendben dolgozik. Lars Klingbeil, a szociáldemokraták hét végi kongresszusán megválasztott új főtitkár elmondta: amennyiben az SPD úgy dönt, hogy koalíciós tárgyalást kezd a CDU/CSU-val, biztosan hosszú ideig tart majd a kormányalakítás. Megjegyezte: nem lehet előre megmondani, hogy márciusra, áprilisra, vagy májusra állhat-e fel az új szövetségi kormány.

A tervek szerint szerdán csupán általánosságban tárgyalnak majd a kormányalakításról, és az SPD elnöksége csütörtökön, a megbeszélés tapsztalatai alapján dönt majd arról, hogy folytassanak-e konkrétabb, a közös kormányzás lehetőségeinek feltérképezését célzó tárgyalásokat.

Ezek az úgynevezett szondázó, puhatolózó tárgyalások januárban kezdődhetnek, és egy rendkívüli kongresszus dönthet majd arról, hogy továbblépjenek-e a hivatalos koalíciós tárgyalások szakaszába. Amennyiben pedig sikerül kidolgozni egy koalíciós szerződést, a mintegy 450 ezres tagságú SPD pártszavazással, a tagság voksai alapján dönt arról, hogy ismét koalícióra lép-e a CDU/CSU-val. Ez lenne a 2005-2009-es, és a 2013-2017-es ciklus után a harmadik nagykoalíció Angela Merkel vezetésével, és a negyedik Merkel-kormány.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Európai javaslat készült az átoltottság mértékének javítására

Európai javaslat készült az átoltottság mértékének javítására


KANYARÓ,     ÁTOLTOTTSÁG,     EU

Bababarát lett az amerikai szenátus

Bababarát lett az amerikai szenátus


USA,     SZENÁTUS,     GYEREKEK

hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen