hirdetés
Külföld

Venezuela saját kriptovalutát vezetett be

A gazdasági és pénzügyi csőd szélén álló Venezuela kedden megkezdte saját kriptovalutájának a forgalmazását. Hivatalos közlés szerint ezzel az a célja, hogy „felvegye a harcot az Egyesült Államok által irányított pénzügyi blokáddal szemben”.
Venezuela saját kriptovalutát vezetett be Az El Petro fedezetét az ország olajtartaléka adja (Forrás: el-nacional.com)
hirdetés

    Az El Petro névre keresztelt kriptovalutából első körben 38,4 millió kriptoérmét bocsátanak ki, összességében pedig 100 milliót. 

    Az El Petro fedezetét az ország olajtartaléka adja. Egy El Petro 1 hordó (1 hordó=159 liter) venezuelai kőolaj árának felel meg, azaz jelenleg 60 dollárt ér.

    Az El Petro árfolyama a venezuelai kőolaj ármozgását követi. 

    Venezuela március 20-án újabb 44 millió El Petro kriptoérmét tervez kibocsátani.

    A venezuelai gazdaság az elmúlt években egyre lejjebb csúszott, mély gazdasági válság alakult ki, amit a fogyasztói árak meredek emelkedése és a nemzeti valuta leértékelődése kísér.

    Venezuelában globálisan is rekordszintű, 2616 százalék volt a tavalyi infláció, miközben az ország legfőbb bevételi forrását jelentő kőolajból egyre kevesebbet termelnek.

    A dél-amerikai ország a világ legnagyobb ismert kőolajkészletével rendelkezik, a térség legnagyobb olajtermelője, a világ tizedik legnagyobb olajexportálója. Az olajágazat adja Venezuela devizabevételének nagyobbik részét.

    A kőolaj éveken át tartó nyomott ára azonban kikezdte a venezuelai költségvetést, a kormány pedig rossz válaszokat adott a  kihívásokra, ezért mára romokban hever az ország gazdasága.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen