hirdetés
Külföld

Már felajánlották a szerveit, amikor magához tért egy amerikai fiú

Szülei már aláírták a súlyos fejsérülést szenvedett fiú szerveinek adományozásához szükséges papírokat, amikor a tizenhárom éves gyermek magához tért.
Egészségügy Az orvosok úgy vélték, a fiú már nem fog felépülni a súlyos balesetet követően (Forrás: pixabay.com)
hirdetés

A Trenton McKinley nevű tizenhárom éves amerikai fiú súlyos agysérülést szenvedett egy baleset során, majd az állapota nem javult, és az orvosok már nem fűztek reményt a megmentéséhez vagy a felépüléséhez. A szülőknek azt mondták, hogy a fiú nem fog meggyógyulni, szerveit azonban öt, transzplantációra váró gyermek tudná hasznosítani.

Egy nappal azt megelőzően azonban, hogy a gyermeket lekapcsolták volna az életben tartó gépekről, Trenton magához tért.

A gyermek még márciusban szenvedett balesetet, a jármű, amelyben utazott, felborult, és rázuhant, aminek következtében a koponyáján több helyen is törés keletkezett. Azóta a fiú már több műtéten is átesett. Édesanyja szerint az orvosok azt mondták, fia 15 percig halott volt, és többé „nem lesz normális” az állapota.

A nő elmondása szerint beleegyezett a fia szerveinek adományozásához, amikor megtudta, hogy öt gyermek élete volna megmenthető általuk. Úgy volt, hogy másnap még egy utolsó teszt következik, ám aktivitást figyeltek meg a fiúnál.

Azóta a fiú állapota lassan, de javul, és noha vannak még fájdalmai, és olykor rohamokat is átél, már beszél, jár és képes volt olvasni, valamint matematika feladatokat megoldani is.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Véget ért a kölni túszejtés

Véget ért a kölni túszejtés



Túszejtés történt Kölnben

Túszejtés történt Kölnben



hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen