hirdetés
Külföld

Duterte a színpadon csókolt szájon egy külföldön dolgozó Fülöp-szigeteki nőt

Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök újabb megosztó ötlettel állt elő egy Dél-Koreában tartott rendezvényen – a színpadra hívott két nő egyikét ugyanis a színpadon szájon csókolta.
Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök Rodrigo Duterte más, sokat bírált kijelentései mellett korábban többször lealacsonyítóan beszélt nőkről is (By PCOO EDP - [1], Public Domain, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=53051461)
hirdetés

Duterte egy rendezvényen a színpadra hívott két nőt, akik egyikét végül sikerült rávennie arra, hogy szájon csókolhassa. Ezt végül a többségükben külföldön dolgozó Fülöp-szigeteki emberekből összetevődő tömeg nagyrészt „ujjongva” fogadta. Nem úgy a Gabriela nevű Fülöp-szigeteki emberi jogi csoport, amely szerint „egy nőgyűlölő elnök undorító, színpadias” cselekményéről volt csupán szó.

Az eset kapcsán az interneten többen egyebek mellett azon meglátásuknak adtak hangot, hogy az elnök hatalmát kihasználva voltaképpen kikényszerítette a színpadra hívott nők beleegyezését.

Korábban egyébként Dutertét már több alkalommal is vádolták azzal, hogy kifogásolhatóan beszélt nőkről.

Az újabb „botrányos” esetre Szöulban került sor, ahol Duterte a tengerentúlon dolgozó Fülöp-szigeteki munkások előtt tartott beszédet, és két nőt azzal hívott a színpadra, hogy kapnak egy könyvet ajándékba. A nők láthatóan meglehetősen zavarban voltak, de úgy tűnt, örülnek is annak, hogy az elnök mellé állhattak a színpadra.

Duterte végül egyiküket megölelte és arcon csókolta, majd a másik nőt rávette, hogy szájon csókolhassa.

A Gabriela nevű nőjogi szervezet bírálta mindezt, állítása szerint ugyanis a jelenet része volt azon törekvéseknek, hogy eltereljék a figyelmet a fontosabb kérdésekről és az elnök népszerűségének csökkenéséről.

Közleményükben példaként említették a bírói ítélet nélküli kivégzéseket, az adóreformot és a korrupciós botrányokat is, amelyekről szerintük az efféle „szórakoztatásra szánt” mozzanatokkal a figyelmet igyekszik elterelni Duterte.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Eltűnt egy magyar férfi Ausztriában

Eltűnt egy magyar férfi Ausztriában



Földrengés volt Olaszországban

Földrengés volt Olaszországban



Egy évvel elhalasztják a novemberre tervezett washingtoni díszszemlét

Egy évvel elhalasztják a novemberre tervezett washingtoni díszszemlét


DÍSZSZEMLE ,     USA,     PENTAGON

hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen