hirdetés
Külföld

Migránsokat elszállásoló önkéntesek tárgyalása kezdődik csütörtökön Brüsszelben

Embercsempészet vádjával migránsokat elszállásoló civil önkéntesek tárgyalása kezdődik csütörtökön Brüsszelben - jelentette a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.
Bíróság A támogatás nem minősül bűncselekménynek, ha az főként humanitárius okokból valósul meg (Forrás: pixabay.com / Daniel Bone)
hirdetés

A beszámoló szerint három vádlott áll a bíróság elé, akiket a nyár folyamán állítottak elő a migránsok segítését és elszállásolását is tiltó jogszabály alapján.

A törvény szerint büntetendő minden olyan cselekmény, amely bármilyen módon, közvetve vagy közvetlenül lehetővé teszi nem uniós állampolgár részére az országba való belépést, az azon való átjutást, vagy hozzájárul a tartózkodásához - idézte a jogszabályt a napilap.

Hozzátették, ugyanezen törvény egy bekezdése ugyanakkor megjegyzi, a támogatás nem minősül bűncselekménynek, ha az főként humanitárius okokból valósul meg.

A tájékoztatás szerint június elején illegális bevándorlók támogatása és elszállásolása miatt tizenkét civil önkéntest állítottak elő, köztük olyanokat is, akik konkrét segítséget kívántak nyújtani a migránsoknak ahhoz, hogy Nagy-Britanniába jussanak.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen