Külföld

Sajtóértesülés szerint Angela Merkel nem indul el ismét a CDU elnöki tisztségéért

Angela Merkel német kancellár hétfőn berlini sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy nem indul újra pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségéért a decemberi tisztújító kongresszuson. A kormányfői tisztségről azonban nem mond le, de a jelenlegi lesz az utolsó kancellári ciklusa.
Angela Merkel Sajtóértesülés szerint Angela Merkel nem indul el ismét a CDU elnöki tisztségéért (By Sven Mandel - Own work, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=62213303)

Hozzátette, hogy a következő törvényhozási ciklusban szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőként sem kíván dolgozni, és más politikai tisztséget sem vállal.

Kérdésre válaszolva elmondta: döntése arra az esetre is vonatkozik, ha a kormány nem tölti ki a 2021 őszéig tartó ciklust, és előrehozott Bundestag-választást kell tartani.

Aláhúzta, hogy a 18. éve tartó pártelnöki munkásságának befejezéséről szóló döntés szakítás eddigi meggyőződésével, amely szerint a kancellári és a CDU-elnöki tisztség összetartozik.

Ez a szakítás "merész és kockázatos" - mondta, kifejtve, hogy módosított meggyőződése szerint a két tisztséget korlátozott időre mégiscsak szét lehet választani. Ez pedig lehetővé vált azáltal, hogy belátható időn belül lezárja politikai pályafutását.

Kiemelte: pontosan tudja, hogy mindez egyedülálló a német történelemben, de úgy érzi, ebben a megoldásban több az esély, mint a kockázat.

Mint mondta, ha nem lenne biztos abban, hogy a jelenlegi az utolsó kancellári ciklusa, nem döntött volna úgy, hogy nem pályázik ismét a pártelnökségre.

Arról is szólt, hogy a döntést már a nyári törvényhozási szünet előtt meghozta. Azzal kapcsolatban, hogy szeptemberben az Augsburger Allgemeine című bajor lap egy rendezvényén a pártelnöki tisztség megőrzésére utaló kijelentést tett, azt mondta, nyilatkozatában hagyott "egy kis mozgásteret".

Angela Merkel ismertette: a CDU hétfői vezetőségi ülésén Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár és Jens Spahn egészségügyi miniszter is jelezte, hogy indulni kíván a pártelnöki tisztségért a december 7-én Hamburgban kezdődő kétnapos tisztújító kongresszuson.

Hangsúlyozta, hogy nem kíván részt venni az elnökválasztási folyamatban, és kormányfőként kész együttműködni a CDU demokratikusan megválasztott új vezetőjével.

Angela Merkel döntésének közvetlen előzménye a vasárnapi hesseni törvényhozási (Landtag-) választás, amelyen a CDU ugyan az első helyen végzett és várhatóan folytathatja a kormányzást eddigi partnerével, a Zöldekkel, de 1966 óta a leggyengébb eredményt, 27 százalékot ért el.

Ez "keserű és csalódást keltő", azért is, mert a CDU-s vezetésű hesseni kormány jó munkát végzett. A rossz eredmény inkább a szövetségi politikáról alkotott választói véleményeknek tulajdonítható, kétségtelen, hogy a hesseni CDU sokkal jobban szerepelt volna, ha nem érvényesül "a szövetségi politika negatív hatása" - mondta Angela Merkel.

Hangsúlyozta, hogy pártelnöki és kancellári tisztségéből adódóan személyesen felelős a választási eredményért. Mint mondta, az általa vezetett szövetségi kormány "elfogadhatatlan képet mutat magáról". Ezt nem lehet elhibázott kommunikációval magyarázni, sokkal többről van szó, egy nem megfelelő "munkakultúráról" - mondta Angela Merkel, hozzátéve, hogy mostantól a szövetségi kormány teljesítmények javítására, a "jó kormányzás" helyreállítására összepontosítja erejét.

A koalíciós társ és testvérpárt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) részéről Horst Seehofer pártelnök, a Merkel kormány belügyminisztere azt mondta: "voltak vitáink, de mindig bizalom és kölcsönös tisztelet jellemezte az együttműködésünket, ennyiben sajnálom, hogy eljött ez a fordulópont".

"Kár. Kimondom kereken, hogy kár"

- mondta Horst Seehofer, aki a kilencvenes évek eleje óta dolgozik együtt Angela Merkellel, a 2015-ös menekülthullám óta pedig a menekült-, és migrációs politika körüli súlyos konfliktusok jellemzik kapcsolatukat.

A szövetségi kormányt alkotó koalíció harmadik tagja,a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) részéről Andrea Nahles elnök a párt vezetőségi ülése után tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Németország "komoly politikai helyzetbe" került, amelyet csak a kormányzás megújításával lehet rendezni.

Angela Merkel szavaival megegyezően azt mondta, hogy a szövetségi kormány "elfogadhatatlan állapotban" van, ezért a szociáldemokraták a november 4-én kezdődő kétnapos kibővített vezetőségi ülésükön konkrét célokat tartalmazó "menetrendet" - munkatervet - dolgoz ki arról, hogy mivel kell foglalkoznia a kormánynak a következő időszakban.

A Bundestag ellenzéki pártjai eltérően ítélték meg Angela Merkel döntését. A legnagyobb ellenzéki párt, a CDU/CSU pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországért (AfD) társelnöke, Alexander Gualand úgy vélte, pártjának "nagyon sok köze van" a szövetségi kancellár hatalmának csökkenéséhez. A másik társelnök, Jörg Meuthen hozzátette, hogy Angela Merkelnek a kancellári tisztségtől is meg kell válnia

A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) vezetője is a kancellári tisztségből való távozásra szólította fel Angela Merkelt. Christian Lindner szerint a pártelnöki pozícióból való távozással

"Merkel asszony nem arról a tisztségéről mond le, amelyikről kellene".

A Zöldek társelnöke, Annalena Baerbock hangsúlyozta, hogy Angela Merkel pártelnöki munkássága tiszteletet érdemel, hiszen egy nehéz időszakban vette át a párt irányítását, és megnyitotta a CDU-t egy "modern társadalomkép" felé. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Angela Merkel az első női politikus az "időként nagyon erősen férfiak által dominált" CDU élén - mondta.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Országos járványnak nyilvánították az infleunzát Romániában

Országos járványnak nyilvánították az infleunzát Romániában



Elfogtak Németországban három iraki feltételezett terroristát

Elfogtak Németországban három iraki feltételezett terroristát



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen