hirdetés
Kultúra

Elindult a közszolgálat új televíziós csatornája, az M5

Elindult a közmédia új televíziós csatornája, az oktatási és kulturális témákkal foglalkozó M5.
Elindult az új közszolgálati csatorna Elindult az új közszolgálati csatorna (Forrás: mediaklikk.hu)
hirdetés

Dér Ágnes csatornaigazgató korábbi közlése szerint az első nap a bemutatkozásé lesz, arra törekszenek, hogy éjfélig minden műsorból, minden témából adjanak ízelítőt.

Az MTI-nek nyilatkozva a szakember hangsúlyozta: a közszolgálati televíziók sorából régóta hiányzott a magyar, illetve az európai kultúrát zászlajára tűző, egyben ismeretterjesztéssel és oktatással foglalkozó televíziós csatorna, amely a világra nyitott nézőket célozza meg, és mindenkinek hozzáférést biztosít a magyar és európai kulturális közkincshez.

A 24 órában műsort kínáló, harmincnál is több új műsorral induló - néhányat a közmédia más adóiról átvevő - M5 struktúrája három lábon áll.

Kora délutántól természet- és dokumentumfilmeket, a nemzetközi kitekintés mellett elsősorban magyar munkákat kínálnak.

Délután négy órától oktatási programok kerülnek adásba, nagyon erős nyelvi tartalommal; az angol, a német, a francia, az orosz, az olasz és a spanyol nyelv tanulását támogató tartalmakat kínálnak, és már építik fel a tanulókat segítő online hátteret - mondta el, hozzátéve, "nem akarunk nyelviskolaként működni", a cél sokkal inkább az, hogy ki-ki a saját lehetőségeinek megfelelő tempóban gyarapítsa a szókincsét, és merjen is azzal megszólalni.

Hangsúlyozta: közönségük legfiatalabb tagjai azok a felső tagozatos diákok, akiket abban támogat majd a csatorna, hogy bővítsék, mélyítsék és kezeljék komplex egészként, helyezzék összefüggéseibe az addigra felhalmozott tudásukat, ugyanakkor a felnőtteket segíteni kívánják abban, hogy mind messzebbre jussanak az élethosszig tartó tanulásban.

A csatornaigazgató hozzátette: a tananyag mellett a tanulás módszertanával is foglalkozik majd az M5, praktikus tanácsokat adva közönségének, hogyan sajátíthatják el legkönnyebben és leghatékonyabban a kívánt ismereteket, de egy vasárnap reggel jelentkező műsorban például azt fogják bemutatni, hogy

"nem az a menő, aki ügyesen puskázik, nem az a menő, aki megússza a feleletet, hanem az, aki okos és akar tudni".

Dér Ágnes szólt arról is: este hétkor - az ismét jelentkező Vers mindenkinek után - félórás Kárpát-medencei kulturális és tudományos híradót sugároznak, majd színházi előadások, operaelőadások, balett- és koncertfilmek lesznek műsoron, este pedig tematikus filmsorozatokkal, a magyar- és az európai művészfilmek legjavával várja a nézőket az M5.

Kitért arra is: a közönség igényéhez igazodó hétvégi műsorrendet alakítottak ki, amelyben például délelőtt kétórányi kulturális ajánló kapott helyet; a hajnali és a délelőtti órákban pedig megismétlik majd a napközbeni műsorokat.

"Úttörő szerepet vállalunk azzal, hogy az összes idegen nyelven készült anyagot eredeti hanggal, magyar felirattal sugározzuk"

-jegyezte meg a csatornaigazgató az M5 másik nagy újdonságáról.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
A Bubi lett az év szava 2017-ben

A Bubi lett az év szava 2017-ben



Megkezdődött az idei Múzeumok éjszakája

Megkezdődött az idei Múzeumok éjszakája



hirdetés
Ismét lesz Woodstock az Ugaron fesztivál Ópusztaszeren

Ismét lesz Woodstock az Ugaron fesztivál Ópusztaszeren



A Scooter is fellép az idei debreceni Campus Fesztiválon

A Scooter is fellép az idei debreceni Campus Fesztiválon



Ma van a Múzeumok éjszakája

Ma van a Múzeumok éjszakája



hirdetés
hirdetés
Szeptemberben jön McCartney új albuma, az Egypt Station

Szeptemberben jön McCartney új albuma, az Egypt Station



Elhunyt Kányádi Sándor

Elhunyt Kányádi Sándor


IRODALOM,     KÖLTÖ,     GYÁSZ

loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen