hirdetés
Kultúra

Egy hét múlva újraindul A Dal

Hatodik alkalommal követhetjük majd a a nagy Dal kiválasztását a közmédiában. Hat héten át harminc produkció versenyez majd január 14-től a február 18-i döntőig.
A Dal zsűrije 2017-ben A Dal zsűrije 2017-ben (Forrás: hirado.hu)
hirdetés

Az első három válogatás után 18-an kerülnek majd az elődöntőkbe, majd végül nyolcan a február 18-i döntőbe. A győztes képviseli hazánkat a májusi kijevi Eurovíziós Dalfesztiválon, amely immár a 62. lesz.

A zsűrit olyan hazai ismert zenézsek alkotják majd, mint Zséda, Frenreisz Károly, Both Miklós vagy Molnár Ferenc Caramel. 

A legfőbb cél idén is új, igényes dalok születése, melyek közül a szakma és a közönség választhat. A fellépők között ott lesz a korábbi győztes Kállay Saunders András, Muri Enikő, Radics Gigi vagy Tóth Gabi és a Totova, de lesznek kevésbé ismert előadók is.

Ezúttal is díjazzák a legjobb dalszöveget és kiosztják a Dal felfedezettje címet.

Az Akusztik Dalverseny győztese a Petőfi Akiusztikon túl a VOLT Fesztiválon is fellépési lehetőséget kap.

A közönnség most is ötödik zsűritag lesz a Médiaklikk Plusz keretalkalmazáson keresztül.

Minden szombaton 19.30-kor Tatár Csilla és Harsányi Levente várja a nézőket a Dunán.

A mediaklikk.hu oldalon és a Dal Kulissszában rengeteg érdekes tartalom lesz még elérhető.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Kálmán Imre Emléknapok Siófokon

Kálmán Imre Emléknapok Siófokon



Lemondott főrendezői állásáról Marton László

Lemondott főrendezői állásáról Marton László



hirdetés
Programok október 23-ára

Programok október 23-ára



Az apró segítség idén is hatalmas öröm

Az apró segítség idén is hatalmas öröm



Salvador Dalínak tulajdonított festményt foglaltak le Libanonban

Salvador Dalínak tulajdonított festményt foglaltak le Libanonban



hirdetés
hirdetés
Megalakult a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesülete

Megalakult a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesülete



Meghalt Gord Downie, a Tragically Hip énekese

Meghalt Gord Downie, a Tragically Hip énekese



hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen