hirdetés
Kultúra

Bob Geldof visszaadja kitüntetését, mert azt a mianmari népirtást eltűrő Aung Szan Szú Kji is megkapta

Visszaadja dublini kitüntetését Bob Geldof zenész, tiltakozásul az ellen, hogy a rohingja népirtást eltűrő Aung Szan Szú Kji mianmari vezető is megkapta az elismerést az ír fővárostól.
Bob Geldof Visszaadja dublini kitüntetését Bob Geldof (Forrás: inews.co.uk)
hirdetés

Geldof szerint Aung Szan Szú Kji viselkedése megdöbbentő és szégyent hoz a városra, amely a Freedom of the City of Dublin kitüntetéssel jutalmazta korábban a mianmari vezetőt - idézte a zenészt a BBC News hétfőn.

Mianmarból több mint 600 ezer rohingjának kellett Bangladesbe menekülnie a kormányerők ENSZ által etnikai tisztogatásnak minősített katonai erőszakhulláma miatt. Szú Kji azért került a bírálatok kereszttüzébe, mert nem lépett fel a rohingják védelmében. A Nobel-békedíjjal kitüntetett mianmari vezető a konfliktusról csak szeptember közepén nyilatkozott először, türelmet kérve.

Geldof, a Live Aid alapítója közleményében elítélte Szú Kjit, és azt írta, a mianmari politikus szégyent hoz Dublinra azzal, hogy összefüggésbe hozható a várossal a kitüntetés révén. Mint fogalmazott: nem akarja, hogy nevét bármilyen módon együtt emlegethessék a rohingják elleni népirtással kapcsolatba hozható személyével.

Szú Kjit nemzetközi vezetők és emberi jogi csoportok is elítélték, amiért nem volt hajlandó elismerni, hogy országában a muzulmán rohingják szisztematikus üldözése folyik. Az ENSZ az országban folyó összehangolt katonai akciót az etnikai tisztogatás iskolapéldájának nevezete.

Geldof zenésztársai, az U2 együttes tagjai szombaton szintén felszólították a mianmari politikust, hogy erélyesen lépjen fel a biztonsági erőkkel szemben. A zenekar honlapján megjelent közlemény szerint Szú Kji hallgatása az ügyben úgy néz ki, mintha az a történtek elfogadása volna. Az együttes a rohingják elleni erőszakot és terrort megdöbbentő atrocitásoknak nevezte, és az erőszak azonnali befejezését követelte.

Októberben az oxfordi városvezetés fosztotta meg Szú Kjit az általa adományozott kitüntetéstől. Mint a városi tanács vezetője elmondta: ez példa nélküli lépés volt a város részéről, de a polgárokat mélyen megdöbbentette a rohingják üldözése, és az, hogy Szú Kji nem szólalt fel ellene.

A Oxfordi Egyetemhez tartozó St Hugh's College, ahol Szú Kji tanult, a portréját is eltávolította.

A rohingjákkal szembeni katonai akciók augusztus végén kezdődtek. A katonák sok ezer embert megöltek és falvakat gyújtottak fel, a lakosságot pedig elűzték. A mianmari hadsereg ugyanakkor azt állítja, hogy csak a rohingja fegyveres erőkkel harcol, a civilekkel szembeni fellépést tagadja.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Már látogatható a Szent István-bazilikánál az adventi rendezvény

Már látogatható a Szent István-bazilikánál az adventi rendezvény


BUDAPEST,     ADVENT,     BAZILIKA

Elhunyt Bohus Zoltán szobrász, a nemzet művésze

Elhunyt Bohus Zoltán szobrász, a nemzet művésze



hirdetés
A 15. Anilogue vendége lesz a DreamWorks Animation nemzetközi igazgatója is

A 15. Anilogue vendége lesz a DreamWorks Animation nemzetközi igazgatója is


ANILOGUE,     ANIMÁCIÓ,     FILM

A Limp Bizkit és Ákos is fellép a VOLT fesztiválon

A Limp Bizkit és Ákos is fellép a VOLT fesztiválon


SOPRON,     LIMP BIZKIT,     ÁKOS

Télen is tart a balatoni programszezon

Télen is tart a balatoni programszezon


BALATON,     PROGRAMAJÁNLÓ,     TÉL

hirdetés
hirdetés
Változatos adventi programok Szegeden

Változatos adventi programok Szegeden


SZEGED,     ADVENT,     PROGRAMAJÁNLÓ

Súlyos fejműtéten esett át Jirí Menzel

Súlyos fejműtéten esett át Jirí Menzel


JIRÍ MENZEL,     MŰTÉT,     RENDEZŐ

Meghalt David Cassidy amerikai színész, énekes

Meghalt David Cassidy amerikai színész, énekes



hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen