hirdetés
Kultúra

Bemutatták A Dal 2018 harminc elődöntősét

Bemutatták A Dal 2018 harminc elődöntős produkcióját szerdán a budapesti Akvárium Klubban. A dalválasztó show-t immár hetedik alkalommal rendezi meg a közmédia.
A Dal 2018 Bemutatták a Dal 2018 harminc elődöntősét (Forrás: Facebook / A DAL)
hirdetés

A versenybe bejutott előadók között van A Dalban egyaránt harmadszor induló Király Viktor és Polgár Odett, ismét látható lesz a korábbi szereplők közül például a Leander Kills, Vastag Tamás, Kökény Attila, Heincz Gábor "Biga", a Maszkura és a Tücsökraj. Számos kevéssé ismert induló is lesz, így Andy Roll, Dánielfy Gergely, Gulyás Roland, a Nene zenekar vagy Süle Zsolt.

A Dal 2018-ra több mint 350 pályamű érkezett, a zsűriben az elmúlt évekből ismert Frenreisz Károly és Both Miklós mellett új tagként Schell Judit színész és Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese fog ülni.

A két műsorvezető Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd Freddie lesz.

A Dal 2018. január 20-tól hat héten át szombatonként látható a Duna Televízióban, a döntőt február 24-én rendezik, akkor derül ki, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon Lisszabonban.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
A pécsi havihegyi mandulafa lett az év fája

A pécsi havihegyi mandulafa lett az év fája



Daruleseket tartanak a Szegedi Fehér-tónál

Daruleseket tartanak a Szegedi Fehér-tónál



hirdetés
Elhunyt Baleczky Annamária

Elhunyt Baleczky Annamária



Változatos programok lesznek az októberi hosszú hétvégén

Változatos programok lesznek az októberi hosszú hétvégén



Megújult a békéscsabai evangélikus nagytemplom

Megújult a békéscsabai evangélikus nagytemplom



hirdetés
hirdetés
Toto-koncert lesz jövő nyáron az Arénában

Toto-koncert lesz jövő nyáron az Arénában


TOTÓ,     KONCERT,     ZENE

Keddtől egy hétig tart a Metro gasztronapok

Keddtől egy hétig tart a Metro gasztronapok



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen