hirdetés
Kultúra

Pénteken kezdődik a Pápai Játékfesztivál

Pénteken kezdődik a Pápai Játékfesztivál. A háromnapos rendezvényen többek között koncertek, szimulátor-show és kreatív eszközökkel teli játékpark várja az érdeklődőket - tájékoztatta az MTI-t a fesztivált szervező Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ igazgatója.
Pápai Játékfesztivál Pénteken kezdődik a Pápai Játékfesztivál (Forrás: Facebook / Pápai Játékfesztivál)
hirdetés

Szabadkai Verita elmondta, hogy 28. alkalommal rendezik meg a Játékfesztivált a városban öt fő helyszínen. Hozzátette, hogy a játék mellett a cirkusz- és a képzőművészet kerül "reflektorfénybe": kiállítás nyílik Szűcs Édua karikatúráiból, valamint fellépnek a budapesti Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola tanulói.

A szervező elmondta, hogy esténként a zenéé lesz a főszerep, pénteken az Ocho Macho és a Zaporozsec zenekar lép színpadra, valamint fiatal helyi zenészek adnak koncertet. Szombaton este a Wellhello, vasárnap a Vegas Show Band muzsikál - fűzte hozzá.

A Várkertben kézműves alkotóműhely- és kirakodóvásár, játékparkok, helyi- és határon túli együttesek folklórbemutatója, interaktív gyermekműsorok, helyi együttesek és amatőr művészeti csoportok műsora várja az érdeklődőket, a Fő téren ügyességi- és vízi játékok lesznek szombaton és vasárnap délután. Vasárnap este fiatal artisták mutatkoznak be a közönségnek a város főterén.

A fesztivál kísérőrendezvényeként bélyeg- és makettkiállítást, nemzetközi ifjúsági sporttalálkozót és gyalogtúrát szerveznek, valamint lesz óriás szimulátorshow is.

A rendezvényen odaítélik a legszebben dekorált "fesztivál padja" címet. Ezt az a pápai gimnazista alkotóközösség nyerheti el, amely a fesztivál látogatóitól a legtöbb szavazatot kapja - fűzte hozzá a szervező.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Több mint 150 ezer vendéget várnak a VOLT Fesztiválra

Több mint 150 ezer vendéget várnak a VOLT Fesztiválra



Vida Péter kapta a Karinthy-gyűrűt

Vida Péter kapta a Karinthy-gyűrűt



hirdetés
A Bubi lett az év szava 2017-ben

A Bubi lett az év szava 2017-ben



Megkezdődött az idei Múzeumok éjszakája

Megkezdődött az idei Múzeumok éjszakája



Ismét lesz Woodstock az Ugaron fesztivál Ópusztaszeren

Ismét lesz Woodstock az Ugaron fesztivál Ópusztaszeren



hirdetés
hirdetés
Különleges leletek kerültek elő a szolnoki vár ásatása során

Különleges leletek kerültek elő a szolnoki vár ásatása során



Szeptemberben jön McCartney új albuma, az Egypt Station

Szeptemberben jön McCartney új albuma, az Egypt Station



loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen