Kultúra

Beteg gyerekeket támogat színházi előadással a Gyermekmentő Szolgálat

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a hagyományoknak megfelelően ismét megtartja jótékonysági estjét a Vígszínházban: az idén Molnár Ferenc Liliom című darabjának december 17-ei előadására lehet emelt árú jegyet vásárolni.
Színház Molnár Ferenc Liliom című műve 110 éve hódítja meg a világ színpadait. (Forrás: pixabay.com / skeeze)

A 25 ezer forintos jegyek megvásárlásával a nézők a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi programját támogatják. Az előadás után a vendégek részére a szervezet fogadást ad - olvasható a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az előadásra jegyeket rendelni a jótékonysági szervezetnél lehet.

Mint a közleményben írják, Molnár Ferenc Liliom című műve 110 éve hódítja meg a világ színpadait. Julika és Liliom szerelmének legendája megihlette a világ nagy művészeit. Orson Welles rádiójátékot, Fritz Lang filmet rendezett, Ingrid Bergman pedig eljátszotta Julikát.

A Vígszínházban Csortos Gyula és Varsányi Irén vitte sikerre Molnár életművének egyik kiemelkedő alkotását, legutóbb pedig Kaszás Attila és Eszenyi Enikő játszotta a két főszerepet. A Vígszínház házi szerzőjének művei tovább élnek a Víg színpadán, A Pál utcai fiúk, a Játék a kastélyban és A testőr után a Liliomot is újra láthatja a közönség.

Az előadás szereplői között megtalálható Hajduk Károly, Szilágyi Csenge, Orosz Ákos, Waskovics Andrea és Zoltán Áron. A darabot ifj. Vidnyánszky Attila állította színpadra.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Meghalt James Ingram amerikai RnB énekes

Meghalt James Ingram amerikai RnB énekes


JAMES INGRAM,     RNB,     GYÁSZ

Vombat született a fővárosi állatkertben

Vombat született a fővárosi állatkertben


VOMBAT,     ÁLLATKERT,     ÁLLATOK

Ady Endre halálának 100. évfordulójára emlékeznek a hétvégén

Ady Endre halálának 100. évfordulójára emlékeznek a hétvégén



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen