Kultúra

Jónak lenni jó! - Kora délutánig 50 millió forint gyűlt össze

Kora délutánig mintegy 50 millió forint gyűlt már össze a közmédia Jónak lenni jó! című jótékonysági műsorában, a Mészáros-csoport 20 millió forintot ajánlott fel az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek és fiatalok támogatására, táboroztatásának segítésére.
Jónak lenni jó! - Kora délutánig 50 millió forint gyűlt össze A közmédia jótékonysági akcióját a 13630-as telefonszámon hívásonként 250 forinttal lehet támogatni (Forrás: mediaklikk.hu)

    Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a műsorban elmondta: az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyermekek és fiatalok hősök, hiszen ahhoz van kötve az életük, hogy folyamatosan kapják az inzulint és rengeteg mindenre oda kell figyelniük.

    Az államtitkár kiemelte: nagyon fontos, hogy a családi és az iskolai, óvodai környezet, a pedagógusok és a kezelőorvosok mennyire támogatóak. "Egy diabéteszes gyermek esetében óriási összefogásra van szükség" - hangsúlyozta.

    Ehhez az egyik legfontosabb lépésnek nevezte, hogy minél többen ismerjék meg, mit jelent 1-es típusú, vagyis inzulinfüggő cukorbetegnek lenni, mire kell figyelni, miben lehet segíteni, az elfogadás fontosságát hangsúlyozta.

    Novák Katalin emlékeztetett, hogy az idén első alkalommal nyaraltattak diabéteszes gyermekeket kis csoportban az Erzsébet-táborokban. A jövő évi táborokban is arra helyezik a hangsúlyt, hogy a diabéteszes gyerekek úgy nyaralhassanak együtt egészséges társaikkal, hogy közben szakszerű figyelem veszi őket körül.

    A jövő év tervei között szerepel a diabéteszes gyermekeket fogadó zánkai Erzsébet-táborok megszervezése, valamint olyan napközis táborok is, amelyeket az iskolával közösen bonyolítanak le, s a napi négyszeri étkezést is biztosítják.

Több mint 131 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! című egész napos jótékonysági műsorában.

    Egy névtelen adakozó 6 millió forinttal, a TakarékBank 5 millió forinttal, a Mészáros-csoport 20 millió forinttal járult hozzá a jótékonysági kezdeményezéshez. A licitre bocsátott tárgyak összesen 2 millió 770 ezer forintért keltek el.

    Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az adásban azt hangsúlyozta, hogy adni mindig jobb, mint kapni, s nagy örömnek nevezte, hogy ez a nap ilyen sikeresen zárult.

    Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány főtitkára kiemelte: alapítványuk nagy figyelmet fordít a táborozók biztonságára, s minden diabéteszes gyermeknek lehetővé teszik, hogy részt vehessen a programokban. Felidézte, hogy idén Zánkán már nyaraltak diabéteszes gyermekek, de az adomány segítségével új rendszert valósítanak meg szakmai partnereik segítségével a cukorbetegségben szenvedő gyermekek még fokozottabb biztonsága érdekében.

    A jótékonysági akcióba, amely a Duna Televízióban, a Duna World csatornán és az M5 kulturális csatornán volt látható, a Magyar Diabetes Társaság, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért és a Sportos Cukorbetegekért Egyesület is bekapcsolódott.

    A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap jótékonysági kampánya, a Jónak lenni jó! 2012-ben a Böjte Csaba szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára, 2013-ban a Katolikus Karitász részére, 2014-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet számára, 2015-ben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak, 2016-ban a Magyar Református Szeretetszolgálat számára, tavaly pedig a Máltai Szeretetszolgálat javára szervezett adománygyűjtést

    A jótékonysági akcióba a Magyar Diabetes Társaság, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért és a Sportos Cukorbetegekért Egyesület is bekapcsolódott.

    Az egész napos műsorfolyam a Duna Televízióban, a Duna World csatornán és az M5 kulturális csatornán látható.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Meghalt James Ingram amerikai RnB énekes

Meghalt James Ingram amerikai RnB énekes


JAMES INGRAM,     RNB,     GYÁSZ

Vombat született a fővárosi állatkertben

Vombat született a fővárosi állatkertben


VOMBAT,     ÁLLATKERT,     ÁLLATOK

Ady Endre halálának 100. évfordulójára emlékeznek a hétvégén

Ady Endre halálának 100. évfordulójára emlékeznek a hétvégén



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen