Nemzetközi

ما أسباب ارتفاع معدلات الطلاق في المجتمعات العربية؟

Komoly növekedést mutat a válások száma az arab világban

Az utóbbi években jelentősen emelkedett a válások száma az arab világban a kormányzati és a civil szervezetek adatai szerint. A szaúd-arábiai igazságügyi minisztérium 2015-ös évre vonatkozó statisztikái alapján közel nyolc válás történik óránként a királyságban, ami mintegy 188 esetet jelent. Ez az adat megegyezik az előző évivel. A minisztérium 2014-es kimutatása alapján a házasságkötések aránya 30 százalékkal emelkedett 2013-hoz képest, míg a válások száma 22 százalékkal, így tehát minden 10 házasságkötésre 7 válás jut. Annak ellenére, hogy a szaúdiak többsége jó anyagi körülmények között él, a társadalomtudósok úgy látják, hogy talán éppen ez a válások egyik oka, hiszen egy új házasságkötés anyagilag könnyen kivitelezhető a férj részéről. A további okok közé sorolandó a feleség ellen elkövetett testi és szóbeli erőszak, valamint az egyre növekvő féltékenység. Egyiptomban sem különbözik sokban a helyzet. 2014-ben mintegy 950 ezer házasságkötést és 160 ezer válást tartanak nyilván. A válások 35 százaléka a házasság első öt évében történik. További jelentős emelkedés tapasztalható a 25 és 35 éves korosztály körében. A központi mobilizációs hivatal statisztikái szerint tehát évi egymillió, azaz napi 240 válásra kerül sor. A jelentés szerint Egyiptom első helyre került a válási ranglistán, miután az elmúlt ötven évben 7-ről 40 százalékra emelkedett a válások aránya. A válások leggyakoribb okaira is rámutat a tanulmány. Ide tartoznak a vallási és politikai különbözőségek, a gyermektelenség, a férj anyagi kötelezettségének nem teljesítése, a szexuális élet problámái, a testi bántalmazások, a hűtlenség, az anyósok beleszólása a házasságba, valamint a házastársak túl fiatal életkora. Továbbá újabban a kábítószerfüggőség és az internetes pornó oldalak elterjedése is szerepet játszanak a házasságok tönkremenetelében.
يشهد العالم العربي خلال السنوات الأخيرة ارتفاعا ملحوظا في نسب الطلاق حسبما تشير البيانات التي تصدر عن الجهات الحكومية ومؤسسات المجتمع المدني
ارتفعت معدلات الطلاق في المجتمعات العربية ارتفعت معدلات الطلاق في المجتمعات العربية (Forrás: bbc.com)


Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen