hirdetés
Nemzetközi

État d'urgence en France : Amnesty International dénonce de nombreux abus

Rendkívüli állapot Franciaországban: Az Amnesty szerint visszaélések történtek

Dans un rapport publié mercredi, Amnesty international dénonce des entraves faites à la liberté de manifester de certains citoyens, sous couvert de l'état d'urgence, en vigueur en France depuis le 13 novembre 2015.
hirdetés

Egy szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében az Amnesty International azt közölte, hogy Franciaországban korlátozzák bizonyos állampolgárok jogát a demonstrációra a „rendkívüli állapot álcája alatt”, mióta az 2015 novemberében életbe lépett.

A szerdán megjelent közleményében az Amnesty megfogalmazta, hogy a Franciaországban immár tizennyolcadik hónapja érvényben lévő rendkívül állapottal, amelyet a terrorizmus elleni harc miatt vezettek be, többször visszaéltek.

A jelentésben felsoroltak több olyan demonstrációt is, amelyet megtiltottak, illetve olyan esetekről is beszámoltak, amikor „megelőző céllal” vettek őrizetbe személyeket, illetve aránytalan erőszakot alkalmaztak a tüntetők ellen, miután elrendelték a rendkívüli állapotot a 2015. november 13-án elkövetett, 130 ember halálát követelő párizsi terrortámadást követően.

A belügyminisztérium által az Amnesty rendelkezésére bocsátott adatok szerint a rendkívüli állapot adta lehetőséget 155 esetben használták demonstrációk megtiltására a 18 hónap alatt, és mintegy 639 esetben korlátozták a mozgás szabadságát annak érdekében, hogy az embereket eltiltsák a tüntetéseken való részvételtől. Az utóbbi lépések elsősorban a munkaügyi törvénnyel kapcsolatos demonstrációkat érintették.

A jelentés szerzői úgy vélik, a jogok korlátozására használták fel a rendkívüli intézkedéseket.

Az emberi jogi szervezet szerint a rendőrség és a csendőrség is követett el jogsértést, miközben a nyilvános gyülekezéseket biztosította. Gyakran például „aránytalan, túlzó és önkényes” módon léptek fel a demonstrálókkal szemben az Amnesty szerint a biztonsági szolgálatok tagjai.

A belügyminisztérium adatai szerint 336 rendőr és 45 csendőr sérült meg a tüntetésekben, ám miközben néhány tüntető fizikai összecsapásba kezdett a rendőrökkel, több száz békés tüntető is megsérült a rendőrség „túlzó és szükségtelen” fellépése miatt.

A rendkívüli állapotot korábban már többször meghosszabbították, és várhatóan újból megteszik, ez alkalommal november elsejéig. Amennyiben ez valóban megtörténik, úgy 23 hónapon át folyamatosan érvényben lesz a rendkívüli állapot Franciaországban.

Marco Perolini, az Amnesty munkatársa ugyanakkor megjegyezte, hogy november elsejével sem múlik el a terrorfenyegetettség, így aztán attól tart, hogy a rendkívüli állapot „állandósulni” fog az országban.

Katonák A kép illusztráció / Photo d'illustration ( (Forrás: bfmtv.com)


Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen