hirdetés
Nemzetközi

Рожайте без нервов

A lényeg, hogy szüljetek

Многодетным семьям помогут деньгами и квартирами. Путин гарантирует
hirdetés

November 28-án, kedden a Kremlben tartották a gyermekek érdekeire koncentráló Nemzeti Tanácsot. Maga az ülés nagyon érdekesre sikerült, és ha Putyin már hivatalosan is bejelentette volna a 2018-as elnökválasztáson való részvételét, akkor ezt lehetett volna tekinteni kampánya nyitóbeszédének. Az eseményen ugyanis nagyon sok ígéret elhangzott a jövőt illetően – a tervek elsősorban az ország demográfiai politikáját érintik, és megvalósításukhoz több milliárd rubelre lesz szükség.

Putyin beszéde elején összegezte az előző évek mutatóit: elmondta, hogy sikerült népességnövekedést elérni, és ezen az úton szeretnének tovább haladni. Az elnök egy sor új törvényt és intézkedést vázolt fel – a legnagyobb figyelmet a sokgyermekes, valamint a hátrányos helyzetben lévő családok kapják. Ők az első gyermek születésétől kezdve másfél éven keresztül egy havonta esedékes támogatásban fognak részesülni, ami körülbelül 10 500 rubelt fog kitenni. Az elkövetkezendő időben külön erre a célra 144 milliárd dollárt szánnak az államkasszából.

A kismamáknak járó támogatást, amelynek eltörlése miatt sokan aggódtak az utóbbi időben, 2021-ig meghosszabbították. Ezen kívül az állam támogatni szeretné a sokgyermekes családokat úgy, hogy jelzálog hitelük egy részét kifizeti: ha a jelzálog 10%, akkor abból az állam 4%-ot magára vállal. Ez a program több mint 500 ezer orosz családot érinthet.

Továbbá a kormány prioritásai közé fog tartozni a gyermek-egészségügyi ellátás színvonalának és minőségének emelése, valamint újabb bölcsődék létrehozása az országban.

„Biztosak vagyunk abban, hogy a gyermekek jövőjébe fektetett pénz és energia megtérül. Amikor a gyerekekről beszélünk, akkor az ország jövőjéről is beszélünk: szeretnénk, hogy minél többen szülessenek az országban, és az ő életszínvonaluk évről évre jobb legyen,”- összegezte terveit Putyin.

Igaz az elnök még mindig nem jelentette be hivatalosan, hogy részt szeretne venni a 2018-as elnökválasztáson, mégis a jövőről szóló tervei arról árulkodnak, hogy biztosan indulni fog az elnöki székért folytatott harcban.

Putyin Vlagyimir Putyin ígérete szerint pénzzel és lakással fogja támogatni a sokgyerekes családokat (Forrás: lenta.ru)


Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen