hirdetés
Nemzetközi

Kovács Zoltán: a magyarok számára Magyarország az első

Kovács Zoltán kormányszóvivő a The Washington Post című lapban A magyarok számára Magyarország az első címmel reagált a lapban április elején megjelent írásra, amely a magyarországi demokrácia helyzetét firtatta.
hirdetés

Olvasói levelében a kormányszóvivő felidézte az április 12-én A demokrácia haldoklik Magyarországon, a világnak van oka aggódni címmel megjelent írást, amelynek következtetését azzal úgy fogalmazta meg a szerző:

"vicces, hogy 'az ország az első' többnyire azt jelenti, hogy a demokrácia az utolsó".

Kovács Zoltán emlékeztetett: Magyarországon az április 8-án tartott parlamenti választásokon 70,2 százalékos, 2002 óta a legmagasabb és 2014-hez képest is nyolc százalékponttal magasabb volt a részvételi arány.

"A 2016-os elnökválasztásokon a választói részvétel az Egyesült Államokban csupán 55,7 százalék volt, 2012-ben pedig még ennél is alacsonyabb" - állapította meg Kovács Zoltán, majd leszögezte: "Magyarországon a demokrácia él és jól van".

A kormányszóvivő további tényeket és adatokat sorolt: a magyarországi munkanélküliség ma 3,8 százalékosra csökkent a 2009-es 11,9 százalékról,

"a hazai össztermék növekedési üteme 2017-ben 4,4 százalékot ért el", szemben a 2009-es 7,9 százalékos csökkenéssel. "2014 óta a reálbérek 44 százalékkal növekedtek, és bevezettük az Európai Unió legalacsonyabb, 9 százalékos társasági adóját, amely élénkítette a beruházásokat"

- hangsúlyozta Kovács Zoltán. Hangsúlyozta:

"a választók szeretik ezeket a dolgokat".

Felidézve a The Washington Postban megjelent korábbi írást, mely szerint Magyarország "uralkodó pártjának mindössze 48 százalékos támogatottsággal sikerült megszereznie az akadálytalan kormányzáshoz kétharmados szupertöbbséget", a magyar kormány szóvivője két korábbi példára emlékeztetett.

Arra, hogy Tony Blair és a brit Munkáspárt az 1997-es választásokon a voksok 43 százalékával a parlamenti helyek 64 százalékát szerezte meg, Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke pedig 2008-ban a szavazatok 53 százalékával az elektori testület támogatásának 67 százalékát tudhatta magáénak.

"Ez így működik a többségi választási rendszerekben"

- állapította meg Kovács Zoltán.

A kormányszóvivő végezetül hangsúlyozta:

"Orbán Viktor miniszterelnök azért aratott ismét földcsuszamlásszerű győzelmet, mert a választók azt akarják, hogy kormányuk számára az ország legyen az első".

Forrás: MTI

Kovács Zoltán kormányszóvivő Kovács Zoltán kormányszóvivő megjegyezte, Magyarországon az április 8-án tartott parlamenti választásokon 70,2 százalékos volt a részvételi arány (MTI Fotó: Bruzák Noémi)


Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen