hirdetés
Nemzetközi

Brüsszel újabb ajánlásait venné figyelembe Varsó

A lengyel szejm honlapján közzétették pénteken a legfelsőbb bíróságról szóló törvényjavaslatot, amely figyelembe veszi az Európai Bizottságnak a Lengyelországgal szemben indított jogállamisági eljárásban megfogalmazott újabb ajánlásait, a változások alapján Varsó a 7. cikk szerinti eljárás visszavonását várja Brüsszeltől.
hirdetés

Április közepén a lengyel parlament már elfogadta az említett jogszabály egyes, Brüsszel ajánlásaival megegyező módosításait, ennek megfelelően többek között enyhülnek a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentésére vonatkozó előírások. Ezt a törvénymódosítást csütörtök este jóváhagyta a lengyel államfő is.

A szerdán benyújtott, pénteken közzétett újabb módosítások a legfelsőbb bírósághoz benyújtható úgynevezett rendkívüli panaszra vonatkoznak. A rendkívüli panasz intézménye a lengyel bírósági reform egyik eleme, az ilyen kérelmek nyomán a legfelsőbb bíróság fellebbezési eljárásban felülvizsgálhatja az alacsonyabb szintű törvényszékek ítéleteit, akár 20 évre visszamenőleg is.

A tavaly decemberben elfogadott megoldás szerint ezt a panaszt nyolc lengyel közjogi intézmény kezdeményezhette. Brüsszel aggodalma többek között arra vonatkozott, hogy a korábbi ítéletek széleskörű felülvizsgálata sértené a jogállamiságot. Az új módosító tervezet két alanyra: a főügyészre és az emberi jogi szóvivőre szűkíti azok körét, akik a kezdeményezés jogával élhetnek. Ez Varsó szerint biztosítja, hogy csak a kirívó jogsértések felülvizsgálatára kerülhetne majd sor.

A másik javasolt módosítás a legfelsőbb bíróságnál alkalmazandó ülnökökre vonatkozik. Őket az eredeti megoldástól eltérően nem az igazságügyi miniszter, hanem az államfő nevezné ki.

A szóban forgó módosítási javaslatokat Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben ismertette Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével.

"Még nem jutottunk el a megállapodásig, de jó irányban haladunk"

- jelentette ki a találkozó után Timmermans, megjegyezve, hogy végleges álláspontja a lengyel parlament munkájának eredményétől függ.

Czaputowicz reményének adott hangot, hogy a brüsszeli testület az újabb módosítási javaslatok nyomán visszavonja az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárást, amelyet tavaly decemberben Varsóval szemben kezdeményeztek.

Bejelentések szerint az Európai Bizottság május 14-én alakítja ki álláspontját az általa megfogalmazott ajánlások teljesítéséről, illetve a Lengyelországra vonatkozó 7. cikk szerinti eljárás további sorsáról.

Forrás: MTI

Lengyel zászló Brüsszel újabb ajánlásait venné figyelembe Varsó (Forrás: pixabay.com)


Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen