hirdetés
Nemzetközi

Amerikai sajtóértesülések szerint Donald Trump és Kim Dzsong Un Szingapúrban találkozik

Amerikai sajtóértesülések szerint Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Szingapúrban találkozik majd.
hirdetés

Meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva több amerikai médium - köztük a The Hill című lap, a The New York Times, vagy a CNN hírtelevízió - is egybehangzóan állítja, hogy az amerikai elnök és az észak-koreai vezető csúcstalálkozója Szingapúrban lesz majd.

A sajtóértesülések szerdán este láttak napvilágot, azt követően, hogy Donald Trump kizárta, hogy az Észak- és Dél-Korea közötti demilitarizált övezetben, Panmindzsonban lenne a helyszín, amint azt ő először javasolta. A The Wall Street Journal az elnök közlése után egyetlen lehetőségként azonnal Szingapúrt nevezte meg.

A CNN a Fehér Ház meg nem nevezett tisztségviselőire hivatkozva azt jelentette: az amerikai kormányzat számára Szingapúr semlegesebb, s ezért kedvezőbb lenne minden más, javasolt helyszínnél.

"Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy megvan a dátum és a helyszín, de pillanatnyilag ennél többet nem jelenthetek be"

- fogalmazott szerdai sajtóértekezletén Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője.

Frissítés!

    Az amerikai elnök csütörtökön a Twitter közösségi portálon közölte, hogy június 12-én Szingapúrban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. 

    Donald Trump hozzátette, mindketten azon lesznek, hogy a találkozó különleges esemény legyen a világbéke megteremtése érdekében. 

    Ez lesz az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök találkozik a kommunista rezsim vezetőjével. 2009-ben Bill Clinton korábbi elnök az akkor hivatalban lévő Barack Obama felkérésére utazott Phenjanba, a kilencvenes években pedig egy másik korábbi elnök, Jimmy Carter járt Észak-Koreában. 

    Donald Trump és Kim Dzsong Un tárgyalásainak fő témája a várakozások szerint az észak-koreai nukleáris program felszámolása és az ázsiai ország atomfegyver-mentesítése lesz. 

Forrás: MTI

Donald Trump Amerikai sajtóértesülések szerint Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Szingapúrban találkozik majd (Forrás: Flickr / Gage Skidmore)


Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen