hirdetés
Nemzetközi

Lavrov: nem szabad megengedni az atomalku aláásását

Nem szabad megengedni az iráni atomalku aláásását és a közel-keleti térség destabilizálását - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor hétfőn Moszkvában fogadta iráni hivatali partnerét, Mohamed Dzsavád Zarífot.
hirdetés

Lavrov szerint az átfogó közös cselekvési terv - az iráni atomprogramról 2015-ben megkötött nemzetközi megállapodás - körül válság alakult ki, miután az Egyesült Államok egyoldalúan kilépett belőle.

"Sajnos ismételten arról kell meggyőződnünk, hogy Washington kulcsfontosságú nemzetközi megállapodások revíziójára törekszik. Ezért ma megvizsgáljuk, hogyan tudjuk Kína, Oroszország, Irán és az Európai Unió részvételével a rendelkezésre álló mechanizmusokat arra felhasználni, hogy megakadályozzuk ennek a nagy fontosságú dokumentumnak az aláásását és a régió destabilizálását"

- mondta.

Hangsúlyozta, hogy az atomalku kidolgozásában részt vevő három európai állam - Nagy-Britannia, Franciaország és Németország -, valamint Kína, Irán és Oroszország kész továbbra is tartani magát az egyezményhez.

Az iráni külügyminiszter szerint a nemzetközi kapcsolatokban immár megszokottá vált, hogy Washington megszegi a nemzetközi szabályokat.

Mint mondta, Teheránnak időre van szüksége arra, hogy a megmaradó részes államokkal megvitassa az atomalkuból történt egyoldalú amerikai kilépést követően kialakult helyzetet. Az egyeztetések célja az iráni nép érdekeinek biztosítása - mondta Zaríf, és nagyon pozitívnak nevezte az ügyben vasárnap Kínában folytatott tárgyalásait.

Zaríf egyúttal veszélyesnek nevezte az Egyesült Államok Jeruzsálem-politikáját.

Donald Trump amerikai elnök decemberben jelentette be, hogy Washington elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és megígérte az eddig Tel-Avivban működő amerikai nagykövetség átköltöztetését. Az amerikai képviseletet hétfőn fogják felavatni Jeruzsálemben.

Forrás: MTI

Szergej Lavrov Szergej Lavrov szerint az átfogó közös cselekvési terv körül válság alakult ki, miután az Egyesült Államok egyoldalúan kilépett belőle (Forrás: wikimedia.org)


Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen