hirdetés
Nemzetközi

Törökország szerint Ausztriának el kéne állnia a mecsetek bezárásától

Törökország azt várja Bécstől, hogy álljon el azoknak a mecseteknek bezárásától, amelyek a múlt héten társadalmi vitát váltottak ki Ausztriában - közölte Binali Yildirim török miniszterelnök kedden a nyugat-törökországi Izmirben tartott sajtótájékoztatóján.
hirdetés

Yildirim úgy fogalmazott: az osztrák kormány lépése "a jövő Európája" és a regionális béke, valamint a vallásközi, illetve a civilizációk közötti párbeszéd szempontjából nagy fenyegetést jelent. A török kormányfő egyúttal balszerencsének minősítette, hogy Ausztria nem sokkal a szóban forgó döntését követően veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.

Sebastian Kurz osztrák kancellár múlt pénteken Bécsben jelentette be, hogy a politikai iszlám elleni fellépés jegyében Ausztriából kiutasítanak több, külföldről támogatott imámot, és bezárnak hét mecsetet. Mindez az után történt, hogy a bécsi török közösséghez kötődő egyik jelentős mecsetben a gallipoli csata jeleneteinek megelevenítéséhez gyerekeket katonaruhába öltöztettek.

"Párhuzamos társadalmaknak, a politikai iszlámnak és az iszlamista radikalizálódásnak nincs helye ebben az országban"

- jelentette ki az osztrák kancellár.

A török mecsetet sajtójelentések szerint az Ausztriai Iszlám Török Szövetség (ATIB) tartja fenn, és ez közvetlen kapcsolatban áll a vallási ügyek török állami intézményével (Diyanet). Az ATIB utólag szerencsétlennek nevezte a játék megrendezését.

Egyes sajtóorgánumok szélsőjobboldalinak minősítették az ATIB-ot, és úgy értesültek, hogy a bezárandó hat másik mecsetet az Arab Vallási Közösség nevű szervezet tartja fenn. Az a több tucat imám pedig, akinek az ausztriai tartózkodási engedélyét felülvizsgálják, mind az ATIB-hoz tartozik.

Recep Tayyip Erdogan török államfő szóvivője, Ibrahim Kalin múlt pénteken a Twitteren reagált a bécsi bejelentésre. Mint írta: az osztrák kormány ideológiája ellentétes az egyetemes jog elveivel, a társadalmi kohézió politikájával, a kisebbségek jogaival és az együttélés szabályaival. Az iszlámgyűlölet elfogadottá, megszokottá tételére tett erőfeszítéseket és a rasszizmust szigorúan el kell ítélni - tette hozzá.

Ankara és Bécs viszonya különösen feszült az elbukott 2016-os törökországi puccskísérlet miatti megtorló hatósági intézkedések kezdete óta.

Az osztrák hatóságok áprilisban betiltották a június 24-i török parlamenti választások ausztriai kampányeseményeit, emiatt Erdogan gyakran hevesen bírálja Sebastian Kurzot.

Forrás: MTI

Binali Yildirim Yildirim úgy fogalmazott: az osztrák kormány lépése a jövő Európája és a regionális béke, valamint a vallásközi, illetve a civilizációk közötti párbeszéd szempontjából nagy fenyegetést jelent (By Kremlin.ru, CC BY 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=53840233)


Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen