hirdetés
Nemzetközi

Tovább csökkent az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma 2018 első felében

Mintegy 15 százalékkal csökkent az Európai Unió tagországaiban benyújtott menedékkérelmek száma az idei év első felében 2017 azonos időszakához képest - írta hétfőn közzétett jelentésében az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO).
hirdetés

A helyzetértékelés szerint 2018 első hat hónapjában 301 ezer menedékkérelmet adtak be az uniós tagállamokban, illetve Norvégiában és Svájcban, ami 15 százalékos csökkenést jelent a tavalyi adatokhoz képest.

A dokumentum arról tanúskodik, hogy idén eddig havonta átlagosan mintegy 50 ezer nemzetközi védelem iráni kérelmet adtak be a vizsgált országokban, júniusban 51 ezret, 1600-zal kevesebbet, mint májusban.

A számok azt mutatják, hogy a helyzet stabil, a tavalyi nagyjából 43 százalékos csökkenés után továbbra is folyamatosan mérséklődik a benyújtott menedékkérelmek száma - emelte ki az EASO.

A kérelmezők legnagyobb csoportját a szíriaiak, az afgánok, az irakiak, a pakisztániak és a nigériaiak tették ki júniusban. A szervezet emellett megjegyezte, hogy számottevően megemelkedett a törökök és a venezuelaiak száma az utóbbi időben.

A megvizsgált elsőfokú beadványok 32 százalékát bírálták el pozitívan, ami 10 százalékpontos visszaesést jelent. A kérelmek elismerésének aránya a szíriai és az eritreai állampolgárok, valamint a hontalanok körében volt a legmagasabb.

Az elsőfokú határozatra váró, függő ügyek száma június végén 420 ezer volt.

Forrás: MTI

EU-s zászló A számok azt mutatják, hogy a helyzet stabil (Forrás: pixabay.com / Capri23auto)


Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen