hirdetés
Nemzetközi

Kovács Zoltán: a Sargentini-jelentés vitájában koncepciós eljárással állunk szemben

Az Európai Parlament (EP) úgynevezett Sargentini-jelentésének vitájában koncepciós eljárással állunk szemben, amelyben a tények és a tartalmi elemek kevés szerepet játszanak - jelentette ki Kovács Zoltán hétfőn Brüsszelben.
hirdetés

A kormányszóvivő magyar újságíróknak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy a Magyarországról szóló jelentésnek az EP strasbourgi plenáris ülésén kedden tervezett vitája és a szerdai szavazás valódi célpontja a magyar kormány migrációt ellenző politikája, a jelentéssel azt kívánják elérni, hogy a kormány megváltoztassa álláspontját, és "Magyarországot ez ügyben bíróság elé állíthassa".

A jelentés a kormányszóvivő fogalmazása szerint többnyire valótlanságokat állít és hazugságok, valamint korábban lezárt ügyek gyűjteménye. Olyan politikai motiváció áll mögötte, amely nyilvánvalóan mutatja, hogy milyen érdekek mentén próbálják felhasználni az Európai Parlamentet ezeknek a céloknak az elérésére - hangoztatta Kovács Zoltán.

A kormány dolga, a keddi vita során pedig Orbán Viktor miniszterelnök feladata lesz, hogy megvédje igazát, és képviselje a választók akaratát - mondta.

A kormányszóvivő veszélyesnek nevezte, ha bizonyos erők pártpolitikailag és ideológiailag motivált úton megosztják az Európai Parlamentet, valamint egyes országokat, korábban Lengyelországot, most Magyarországot felhasználva próbálnak saját politikai célokat elérni. Ha az EP belecsúszik ebbe a csapdába, az egész Európának rosszat tesz - húzta alá.

Emmanuel Macron francia elnök utóbbi kijelentései, valamint az, amit a Sargentini-jelentés is képvisel, alkalmasak arra, hogy hogy ezt elérjék - mondta.

"Magyarország, ahogy korábban, ezúttal is megvívja a maga igazáért, politikai álláspontjáért vívott csatáját, mert nincs mit szégyellnie, és tudja, hogy a legtöbb ügyben igaza van"

- jelentette ki.

Kovács Zoltán kiemelte: az, hogy Magyarország középpontba került Európában, azt jelenti, hogy olyan dolgokról beszél, amelyekről van értelme beszélni, amelyek fontos és súlyos ügyek. Olyanok, amelyek Európa és az európai projekt jövőjének lényegét képezik.

Aláhúzta: ahogy az elmúlt években, Magyarország e tekintetben is egyértelmű álláspontot képvisel. Egyértelmű, hogy Magyarország mit gondol a migrációról, a gazdasági problémákról, az intézmények működésének kérdéséről vagy az európai demokrácia állapotát illetően.

Kijelentette, az a demokratikus deficit, amely az utóbbi években az európai intézményekben kialakult, nem tartható fent. Ha az európai intézmények nem figyelnek oda a választókra és akaratukra, az általuk valósnak érzett problémákra, abból hosszú távon nagyon komoly problémák adódnak - tette hozzá.

A kormányszóvivő nemzetközi újságírók előtt tartott tájékoztatóján aláhúzta, Magyarország mindenféle korábban tapasztalt, több területet is érintően használt kettős mércét elutasít. Kijelentette: vissza kell térni a teljesen egyelő bánásmódhoz, beleértve a politikai eljárásokat is.

A nyugat-európai országoknak a magyar érdekeket és célokat - beleértve a migrációt érintő törekvéséket is - ugyanolyan fontosnak és meghatározónak kell tekinteniük. A Magyarországról szóló vitát pedig a józan észre alapozva, nem pedig ideológiai alapon kell lefolytatni - húzta alá.

A magyar kormánypártnak az Európai Néppártban (EPP) betöltött szerepére irányuló kérdésre kijelentette, a kormányzó pártszövetség az EPP-hez tartozik, és segíteni fogja a Néppártot mint a jövő tavasszal esedékes európai parlamenti választások legerősebb pártját.

Forrás: MTI

Kovács Zoltán kormányszóvivő Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart az EU-tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozója előtt a Miniszterelnöki Kabinetirodán 2018. június 28-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi


Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen