hirdetés
Nemzetközi

Megállapodást sürget a menedékkérők elosztásáról az Európai Parlament elnöke

Megállapodásra szólította fel az Európai Unió (EU) kormány-, illetve államfőit a menedékkérők elosztásának ügyében Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke egy szerdai nyilatkozatában.
hirdetés

Az olasz konzervatív politikus a kormány-, illetve államfőket összefogó Európai Tanács nem hivatalos salzburgi tanácskozása elé időzített nyilatkozatában kiemelte, hogy az EU-nak egy

"automatikus és kötelező rendszerre van szüksége a menedékkérők valamennyi tagországra vonatkozó, méltányos elosztásáról".

"Felszólítom az összes EU-s állam- és kormányfőt, hogy ebben a kérdésben késedelem nélkül jussanak megállapodásra Salzburgban"

- mondta az EP elnöke a Die Welt című lapnak, hozzátéve, hogy az elosztás körüli viták elhúzódásával "túl sok lehetőséget szalasztottak el".

Aláhúzta, hogy erősíti a populizmust és a veszélyes megosztottságot idéz elő a közösségben az EU-s menekültügyi reform "leállása", amely egyes tagállamok miatt következett.

Hangsúlyozta, hogy a menekültügy közösségen belüli szabályozásának átalakítása mellett a menekülésre késztető okok felszámolásáért is küzdeni kell. Ezért

"megismétlem azt a követelést, hogy állítsunk össze egy Marshall-tervet Afrikának"

- mondta az EP elnöke. Afrikához az afrikaiak helyzetébe belehelyezkedve, "az afrikaiak szemén keresztül" kell viszonyulni, és főleg azért kell tenni, hogy a fiatalok a hazájukban boldogulhassanak - fejtette ki Antonio Tajani.

Az Európai Unió kétnapos nem hivatalos csúcstalálkozót kezd szerdán Salzburgban. A tagállami vezetők úgynevezett informális megbeszélésre gyűlnek össze az ausztriai városban, vagyis nem hoznak hivatalos döntéseket. A legfontosabb témák az EU-s külső határ igazgatásának ügye és Nagy-Britannia kilépése az EU-ból (Brexit).

Forrás: MTI

Antonio Tajani Antonio Tajani szerint az elosztás körüli viták elhúzódásával túl sok lehetőséget szalasztottak el (By Piotr Drabik from Poland - Antonio Tajani, CC BY 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=28775753)


Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen