Nemzetközi

Kim Dzsongun Pekingbe látogatott

Kim Dzsongun észak-koreai vezető Pekingbe érkezett egy előzőleg be nem jelentett látogatás keretében Hszi Csin-ping kínai elnök meghívására. Az észak-koreai vezető feleségével látogatott Kínába, ahol a helyi média beszámolója szerint várhatóan január 10-ig maradnak.

A látogatásra röviddel azt követően került sor, hogy a napokban kiderült, Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun újabb lehetséges csúcsról egyeztet egymással, miután a két vezető között „történelmi” találkozóra került sor tavaly júniusban.

Az észak-koreai vezető várható látogatásával kapcsolatosan már korábban is napvilágot láttak találgatások, miután a dél-koreai Yonhap hírügynökség arról számolt be, hogy egy észak-koreai vonatot láttak átszelni a határt.

Tandongban ez idő tájt a biztonsági szolgálatok több járműve és munkatársa is feltűnt a pályaudvar körül. A városban megszállóknak pedig nem engedték, hogy azon hotelszobákba menjenek, amelyek a határral voltak szomszédosak, feltehetőleg azért, hogy ne lehessen látni a vonatot.

Kedden reggel azután Kína és Észak-Korea egyaránt megerősítették a látogatás tényét, és Kim Dzsongun vonatja később meg is érkezett a pekingi állomásra. Ez egyébként ugyanaz a vonat volt, amelyet Kim Dzsongun első kínai utazásához használtak. Valamivel később Peking központjában erősen biztosított konvojt láttak haladni.

Alig egy év leforgása alatt ez Kim Dzsongunnak már a negyedik látogatása Kínába.

Kína Észak-Korea fontos diplomáciai szövetségese, s egyúttal kereskedelmi partnere is. Észak-koreai vezetőségének első hat évében Kim Dzsongun Hszi Csin-ping kínai elnökkel személyesen többnyire nem találkozott, tavaly azonban három alkalommal is Kínába látogatott. Ezen utak egyikét sem jelentették be előre.

Észak-koreai zászló Kína Észak-Korea fontos diplomáciai szövetségese, s egyúttal kereskedelmi partnere is. (Forrás: pixabay.com / Simon Rosengren)


Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen