Sport

Brazília még gyorsan megerősíti a biztonsági készültséget az olimpiára

Az előző hetek a riói olimpia megszervezésével kapcsolatos kifejezetten borúlátó híreit követően ez talán végre egy kicsit megnyugtatóbb lehet – Brazília ugyanis alig egy hónappal az idei nyári olimpia előtt megkezdi a közbiztonság megerősítését.
Rendőrök Rióban Több rendőr és katona vigyázza majd a rendet (Forrás: dailymail.co.uk)

Több ezer rendőr és katona járja majd Rio de Janeiro utcáit az augusztus ötödikén kezdődő nyári olimpiai játékok idején – írta a BBC. Brazília szövetségi kormánya bejelentette, hogy pluszköltséget szán a közbiztonság feljavítására a jövő hónapban esedékes sportesemény idejére.

Leonardo Picciani sportügyekért felelős brazil miniszter szerint a fegyveres erőkre mintegy 24 millió dolláros külön összeget költenek majd, hogy így lehetővé tegyék a katonák és rendőrök számára az olimpia idején a rend és biztonság fenntartását.

A katonák már a hónap végén, július 24-én megkezdik az olimpiához kapcsolódó tevékenységüket. A tervek szerint több mint 80 ezer rendőr és katona járőrözik majd Rio de Janeiro utcáin a nyári játékok ideje alatt.

A brazíliai Rio de Janeiro államban a közelmúltban – jórészt az olimpiai szervezés a vártnál nehézkesebb finanszírozása miatt – alaposan csökkentették a közszférában dolgozók bérét, így a rendőrökét is. Néhány rendőr azt állította, hogy nem elég, hogy a fizetését nem kapta meg, ráadásul még a munkájához szükséges eszközöket sem biztosították számára, és tankolnia is a saját pénzéből kellett, vagy éppen kellett volna a szolgálai autójába. A rendőrőrs állapota ugyancsak kifogásolható volt, külön kellett bevinni még a WC-papírt is. A felháborodott rendőrök tüntetésbe kezdtek, egy alkalommal például egy repülőtéren azzal az üzenettel fogadták az érkezőket, hogy aki az országba jön, az ne számítson semmi jóra, de főleg biztonságra ne, mert a rendőrök nem kapnak fizetést. „Üdv a pokolban” - írták a transzparensre.

Tudósítók szerint a tüntetések a Brazíliában az utóbbi időben jellemző politikai és gazdasági hiányosságokra és problémákra válaszul vették kezdetüket. A brazil szenátus májusban felfüggesztette hivatalából Dilma Rousseff elnököt, majd felelősségre vonási eljárást indítottak ellene azért, mert a feltételezések szerint manipulálta a kormány költségvetését a 2014-es újraválasztási kampánya alkalmával.

Ha mindez még nem lenne elég, a dél-amerikai ország gazdasága sem szárnyal éppen: 2016 első negyedévében Brazíliában olyan mértékű recessziót tapasztaltak, mint az elmúlt negyed évszázadban még soha.

Az olimpiai játékokat közvetlenül érintő kellemetlenségek és problémák közé tartozik, hogy több ígéretes olimpiai nevező – így Jason Day – is visszalépett a zika-vírustól való félelmében, vagy más okból. A szervezők szerint ugyanakkor túlzóak a zika-vírussal kapcsolatos aggodalmak – korábban azt állították, hogy annyi esély van arra, hogy valaki az olimpiai játékok alatt megfertőződjön a vírussal, mint megnyerni a lottó főnyereményt.

A zika-vírus mellett más tényezők is akadnak, amelyek elkedvteleníthetik azokat, akik szeretnék a helyszínen végignézni a sporteseményt, így például tavaly 645 embert ölt meg a brazil rendőrség Rio de Janeiro államban, de remélhetőleg a több rendőr és katona számával most nem nő arányosan ez a szám... Természetesen a rendőrök esősorban a fegyveres bűnbandák ellen használják a fegyvereiket, így egy átlagos járókelőnek nem kell félnie tőlük. 

Újabb problémás pont, hogy nemrég kiderült, extrém mértékben szennyezett a riói olimpia vitorlásversenyeinek a helyszíne, remélhetőleg ez a probléma is megoldódik.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen