hirdetés
Sport

Hamilton ülése veszélybe került a Mercedesnél

Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója szerint levonják a következtetéseket Lewis Hamiltonnak az utolsó futamon tanúsított viselkedéséből. A brit sajtó egyenesen arról ír, hogy a háromszoros világbajnokot elküldik a csapattól.
Szándékosan lassította a mezőnyt Szándékosan lassította a mezőnyt (Forrás: mirror.co.uk)
hirdetés

Hamilton a vasárnapi, mindent eldöntő futam végén körökön át lassította a mezőnyt, hogy a többiek utolérhessék és megelőzhessék vetélytársát, Nico Rosberget. A németnek a dobogón kellett végeznie a világbajnoki címhez, végül második lett. A csapat hiába jelezte rádión Hamiltonnak, hogy gyorsítson, ő nem engedelmeskedett.

"Az anarchia nem uralkodhat el egy csapaton belül, ahogy egy vállalatnál sem"

- mondta Wolff, aki még nem beszélt a következményekről.

A BBC idézte Hamiltont, aki saját bevallása szerint nem volt tisztességtelen, nem teremtett veszélyhelyzetet. Az élen állva joga volt diktálni az iramot.

A brit lapok némelyike már arról ír, hogy a Mercedes ezután nem tart igényt a brit pilóta szolgálataira. Van, aki szerint eltiltják, de többen biztosra veszik az elküldését. 



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
A vizes világbajnokság július 22-ei programja

A vizes világbajnokság július 22-ei programja



Vívó-vb - Aranyérmes a kardozó Szatmári András

Vívó-vb - Aranyérmes a kardozó Szatmári András



hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen