Sport

Hatalmas küzdelem után BL győztes a Győr

A Győri Audi Eto színvonalas, és izgalmas meccsel izzasztotta meg nézőit, és nyerte meg a BL döntőt a macedón Vardar ellen.
Győr Audi ETO Hatalmas küzdelem volt, de BL győztes a Győr (Forrás: 24.hu)

A szombati elődöntőn a győri lányoknak a montenegrói Buducsnoszt Pod-gorica ellen kellet bizonyítaniuk, ahol a tavalyi 21-20-as nehezen kiküzdött győzelem után, idén sikerült egy bravúros 26-20-as eredményt elérniük, amelyben nagy szerepet játszott Görbicz Anita 9 gólja.

Az elődöntő másik ágán a címvédő román Bucuresti lépett pályára a macedón Vardar ellen. A román csapat fölött mondhatni könnyű győzelmet aratott a szkopjei Vardar, a Prosport című román szaklap szerit az egyik időkérésnél a román edző, Per Johansson ezt a kérdést tette fel csapatának:

„Hívhatom a sofőrt? Tényleg haza akartok menni?” – kérdezte Per Johansson játékosaitól, 10 gólos hátránynál.

A Bucuresti-nek a játék végére sikerült 5 gólt lefaragni a hátrányból, de így is kikaptak.

A döntőbe került Győri ETO és Vardar budapesti mérkőzése előtt megszólalt Victor Tomas, a Barcelona legendás játékosa, aki nyíltan a Vardar-t tartotta esélyesebbnek, amivel sikerült kifütyültetnie magát.

A mérkőzés folyamán megmutatkozott a Győr védekezési tudása, az első félidő végéig nem sikerült a macedónoknak 12 gólnál többet szerezniük. Tegyük hozzá a címvédő Bucuresti szombaton ekkorra már 21 gólt kapott tőlük.

A meccs második felében stabilan tartotta magát a Győr, azonban a mérkőzés vége előtt 8 perccel beálló Anja Althaus négy góljának köszönhetően kiegyenlített a Vardar 53 másodperccel a vége előtt. Ekkor már az izgalmak a tetőfokár hágtak, hiszen egy elrontott mozdulat is a macedón csapat győzelmét hozhatta volna, azonban sikerült megőriznünk a döntetlent.

 

Görbicz Anita Győri Audi ETOA győzelemben hatalmas szerepe volt Görbicz Antia bravúros játékának (Forrás: Sportfaktor.hu)

 

A hosszabbítás során a Győr három gólos vezetést szerzett, azonban a Vardar újból kezdett felzárkózni lélekölő izgalmak mellett.

A hosszabbítás végéig szerencsére sikerült az egy gólos előnyt megtartani, köszönhetően annak, hogy a Győriek a Vardart saját térfelén tudták tartani.

Mindezek után, hatalmas küzdelem árán, a Győri Audi ETO nyert 31-30-ra a Vardar ellen.

A mérkőzés után, a vesztes csapat egyik klasszisa, Anja Althaus, aki kiharcolta a hosszabbítást a Vardarnak, így nyilatkozott a játékról:

„Hihetetlen meccs volt. Az egész női kézilabda számára remek reklám, csodás hangulattal, magas színvonalú játékkal. Kikaptunk, de ilyen a sport. Túl sok könnyű labdát ajándékoztunk az ellenfélnek, mégsem hibáztathatjuk magunkat, mert végig küzdöttünk, egy pillanatig sem adtuk fel. Mindent megtettünk a győzelemért, de a győri csapat egy góllal jobb volt, és ehhez gratulálnunk kell. Számomra nagyon érzelmes pillanat ez.” – ekkor már a könnyeivel küszködve folytatta – „Nekem itt a vége… Ezzel kell lelépnem a kézilabda színpadáról. Köszönöm szépen mindenkinek a támogatást, a sok élményt. Emlékezetes pillanat ez… Tudjátok…”

Anja Althaus összesen 6 gólt szerzett a döntő során a Győr ellen, azonban a mérkőzés legeredményesebb játékosa a magyar Görbicz Anita volt, 7 találattal.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen