hirdetés
Sport

Nem lesz gond a Duna-átúszással

A szervezők szerint ugyanis biztonságos lesz az esemény. Erről a hatóságok véleményét is kikérték.
Duna A Duna-átúszás Szabadság híd pesti hídfője és a Műegyetem rakpart között zajlik majd (Forrás: Nova-godina.co.rs)
hirdetés

Szeptember másodikára tervezik a Duna-átúszást a Szabadság híd pesti hídfője és a Műegyetem rakpart között. Az esemény a már tavaly is nagy sikert aratott Budapest Urban Games (BUG) keretein belül valósul meg - írja az Aquamagazin.hu.

„Ismét kikértük a hatóságok véleményét, amelyek hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy több száz ember számára hatalmas élményt jelentsen a Duna átúszása Budapesten”

- fejtette ki Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, aki egyben a BUG nagykövete is.

Ahogyan az a Balaton-átúszásnál megszokott, a Duna esetében is úgynevezett „úszófolyosót” alakítanak majd ki. Az úszók rendelkezésére 25 méterenként kapaszkodóhajók, 40 méterenként pedig nagyobb hajók állnak majd - mondta el Fülöp Tibor, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság alezredese.

Mindemellett az is kiderült, hogy a hatóságok által javasolt szakaszon a folyó viszonylag nyugodtnak mondható.

Természetesen a szervezők mindenre jól felkészültek, a biztonság pedig a legfontosabb.

„Közel tíz mentőhajó lesz, amelyek mindegyike legalább tíz-tíz embert tud a fedélzetére venni baj esetén. A rajtnál és a célnál olyan vízi mentők fognak dolgozni, akik szükség esetén azonnal a vízbe tudnak ugrani. Közel negyven fővel leszünk jelen, így minden indulónak garantálni tudjuk a biztonságát”

- fejtette ki Balázs László, aki a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat elnöke.

Persze az országos tisztifőorvos véleményét is kikérték a víz minőségével kapcsolatban, amelyet három kategóriába lehet sorolni: kiváló, jó, tűrhető és kifogásolható. Szentes Tamás elmondta, hogy a vizsgálatok alapján, amelyeket a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. akkreditált laborjában végeztek, a Duna vízminősége jó és megfelelő. Így aztán az átúszása „fertőzési kockázattal nem jár”.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
A Liu fivérek negyeddöntőben 500 méteren

A Liu fivérek negyeddöntőben 500 méteren



Keszler Andrea negyeddöntős 1000 méteren

Keszler Andrea negyeddöntős 1000 méteren



hirdetés
Swaney maga fedezte felkészülését és versenyzését

Swaney maga fedezte felkészülését és versenyzését



Swaney Elizabeth utolsó lett női félcsőben

Swaney Elizabeth utolsó lett női félcsőben



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen