hirdetés
Sport

Hazai pályán sem bírt a Levantéval a Real Madrid

Nem kis meglepetést okozott, hogy a La Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján a Real Madrid és Levante közötti mérkőzésen csak egy 1-1-es döntetlent sikerült összehoznia előbbinek.
Lucas Vazquez Lucas Vazquez első gólját szerezte a szezonban a Real Madridnak (Forrás: bbc.com)
hirdetés

A Real Madrid keretéből kimaradt az eltiltott Ronaldo, a sérült Raphaël Varane, valamint Luka Modric is, míg a Levanténél Enisz Bardi nem lépett most pályára. A 12. percben egy jobb oldali bedobást követően Ivi kihasználta, hogy Carvajal látszólag cseppet sem volt képben, így aztán megszerezte a vezetést csapatának.

Az egyenlítésre egészen a 36. percig kellett várni, ezt megelőzően viszont a 28. percben Karim Benzema helyébe – Benzema combsérülése miatt – Gareth Bale érkezett, s a kényszerű csere látszólag némi lendületet hozott a csapat játékába.

A 36. percben egy szöglet után Benezma fejesét ugyan még védte a kapus, de Lucas Vazquez megszerezte a kipattanót, és lényegében azon nyomban az egyenlítést jelentő gólt is.

A második félidőben többségében a Real támadott, összesen 18 kapuralövésük volt a meccs végéig, és Bale is többször helyzetbe került, amint azonban egy alkalommal sem tudott gólra váltani. A 89. percben a Marcelót kiállították.

Eredmény:

Real Madrid–Levante 1–1 (gólszerzők: Lucas Vázquez 36., ill. Ivi 12.)



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Pert vesztett Hosszú Katinka

Pert vesztett Hosszú Katinka



Putyin szerint a doppingbotrányt politikai okokból fújták fel

Putyin szerint a doppingbotrányt politikai okokból fújták fel



Amorim: Görbicznek nem így kellene befejeznie

Amorim: Görbicznek nem így kellene befejeznie



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen