hirdetés
Sport

Visszavonult a kézilabdázó Iváncsik Tamás

Bejelentette visszavonulását Iváncsik Tamás. A győri születésű kézilabdázó a jövőben a sportág utánpótlásában dolgozik majd.
Iváncsik Tamás Iváncsik Tamás (Forrás: sport365.hu)
hirdetés

"Családommal, szüleimmel is megbeszéltem a döntésemet és most is mindenben támogattak, ami nagyon fontos volt számomra"

- írta Facebook-oldalán a 34 éves Iváncsik Tamás.

Magyar, dán és német kluboktól is volt ajánlata, és marasztalta legutóbbi egyesülete, a norvég Elverum - tette közzé -, de inkább hosszú távon gondolkodott, és kapott is olyan feladatot, amely szimpatikus számára.

A visszavonuló szélső a magyar szövetség megbízásából a Győr-Moson-Sopron megyei utánpótláscsapatok stratégiai felügyelője lesz, és győri nevelőegyesületében is a korosztályos képzésben számítanak tapasztalatára. Természetesen a válogatottól is elbúcsúzik, de egy kiskaput azért nyitva hagyott: ha valaki netán megsérül, beugróként a nemzeti együttes rendelkezésére áll.

Iváncsik Tamás 2004-ben játszotta első mérkőzését a válogatottban, júniusban pedig még pályára lépett a hollandok és a lettek elleni Eb-selejtezőn.

Iváncsik Tamás édesapja, Mihály vb-ezüstérmes kézilabdázó volt, testvérei, Gergő és Ádám szintén profi kézilabdázók lettek. A 35 éves Iváncsik Gergő három hónapja jelentette be visszavonulását, ő a veszprémi klub utánpótlásedzőjeként dolgozik a továbbiakban.

A győri nevelésű Iváncsik Tamás Magyarországon Tatabányán, Dunaújvárosban és Balatonfüreden is játszott, legemlékezetesebb időszakát pedig Veszprémben töltötte, ahol hétszer volt bajnokcsapat tagja. A szélső 2008-ban EHF Kupát nyert a Veszprémmel, és abban az évben ő lett az év férfi játékosa, valamint Junior Príma díjat is kapott.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen