hirdetés
Sport

Rövidpályás úszó Eb - Cseh, Kenderesi és Kapás is döntős

Cseh László és Kenderesi Tamás 200 méteres pillangóúszásban, Kapás Boglárka pedig 400 gyorson a döntőbe jutott a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokság vasárnapi, utolsó versenynapjának délelőtti programjában.
Rövidpályás úszó Eb - Cseh, Kenderesi és Kapás is döntős Cseh László a legjobb eredménnyel (1:52.27 perc) került a fináléba 200 pillangón (Forrás: MTI/KOVÁCS ANIKÓ)
hirdetés

    Cseh László a legjobb eredménnyel (1:52.27 perc) került a fináléba 200 pillangón, ahol Kenderesi (1:53.45) az ötödik idővel lesz ott. Biczó Bence (1:53.67) a hetedik, Tekauer Márk egyéni csúccsal (1:53.75) a nyolcadik lett az előfutamok összesítésében, de mivel a fináléban egy országot legfeljebb ketten képviselhetnek, ők kiestek.

    "Nem volt rossz, de nagyon lassan mentek a többiek, ezért nekem is nagyon lassú volt az első száz méterem. Erősebben szerettem volna kezdeni, délután ezen mindenképpen javítanom kell"

- nyilatkozta az MTI-nek Cseh, a szám Európa-rekordere.

    Tekauer úgy fogalmazott, ilyen körülmények között nem bánkódik a kiesése miatt.

"Nagyon jó verseny volt, nagyon erős mezőnyben. Büszkék lehetünk arra, hogy mind a négyen az első nyolcban vagyunk"

- mondta.

    A két hete fülgyulladással bajlódó Földházi Dávid egyéni csúccsal (24.04 másodperc) a 19., a torokfájással küzdő Szentes Bence (24.28) pedig a 24. helyen zárt 50 háton, így nem léptek tovább az elődöntőbe.

    A Földházi Dávid, Horváth Dávid, Gyárfás Bence, Lobanovszij Maxim összeállítású 4x50 méteres férfi vegyesváltó 1:34.92-es idővel a tizedik lett, így szintén lemaradt a döntőről.

    "Nem vagyok csalódott, mert nagyon erős a mezőny, tele sprinterekkel. Én is tudtam volna egy kicsit jobban úszni, úgy érzem, ez rajtam is elment"

- vélekedett Földházi, aki hozzátette, a százas váltók sokkal jobban sikerülnének ennek a négyesnek. 

    A nőknél Kapás Boglárka a harmadik idővel (4:04.84) döntős 400 gyorson, az egész mezőny legfiatalabb tagja, Nagy Réka egyéni rekordját megdöntve (4:15.46) a 23. lett.

    "Igyekeztem a lehető legtöbbet tartalékolni, csak annyit akartam kiadni magamból, amennyi feltétlenül szükséges"

- árulta el Kapás. Hozzátette, a döntőbeli riválisai közül leginkább az oroszokra kíváncsi, mivel semmilyen adat nincs róluk három évre visszamenőleg, azaz nehéz belőlük felkészülni.

    Sebestyén Dalma 200 méter mellen a 13. lett (2:24.37), így lemaradt a fináléról.

    Az 50 méteres gyorsúszás előfutamában Bordás Beatrix (25.33) a 29., Gyurinovics Fanni (25.50) pedig a 36. helyen végzett, így egyikük sem jutott az elődöntőbe. Verrasztó Evelyn a korábbi terveivel ellentétben nem állt rajthoz az előfutamban.

    A Verrasztó Evelyn, Sebestyén Dalma, Bordás Beatrix, Gyurinovics Fanni összetételű 4x50 méteres női vegyesváltó a 12. időt úszta (1:49.95), ez pedig kevés volt a döntőbe kerüléshez.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Miklós Edit: sokkal egyszerűbb lesz a mostani rehabilitáció

Miklós Edit: sokkal egyszerűbb lesz a mostani rehabilitáció



Australian Open: Babos kikapott a második fordulóban

Australian Open: Babos kikapott a második fordulóban



Dakar 2018: Dési bukott, s kiesett a versenyből

Dakar 2018: Dési bukott, s kiesett a versenyből



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen