hirdetés
Sport

Szenegál 2-1-re legyőzte a Lengyelországot

A 2018-as labdarúgó-világbajnokság hatodik napján a H csoport második meccsén a lengyel válogatott mérkőzik meg a szenegáli csapattal az Otkrityije Arénában, Moszkvában. A játékvezető a bahreini Naváf Sukralláh lesz.
Otkrityije Aréna vagy Szpartak Stadion (Moszkva) Lengyelország - Szenegál 2018. 06. 19. Otkrityije Aréna vagy Szpartak Stadion (Moszkva) (Forrás: By Mos.ru, CC BY 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=49836471)
hirdetés

A FIFA ranglistáján a 8. helyet elfoglaló lengyel válogatott és a 27. helyen álló szenegáli csapat méri össze erejét.

A két válogatott között ez lesz az első találkozó. Lengyelország veretlen az afrikai csapatok ellen játszott világbajnoki mérkőzéseit tekintve, melyeken összesen 1 gól született.

A mindössze 42 éves szenegáli szakvezető arról beszélt, hogy eleve nem éreznek magukon nyomást, mivel afrikai csapatként amúgy is nehéz továbbjutniuk, így ez nem is feltétlen elvárás.

„Ráadásul az első mérkőzés mindig könnyebb, mint a már meghatározó második vagy harmadik. Persze, jó győzelemmel kezdeni egy tornát”

– vélekedett a tréner, aki Szenegál eddigi egyetlen vb-szereplése alkalmával, 2002-ben a negyeddöntőig jutó csapat kapitánya volt.

Cissé hangsúlyozta: „nagyon eltökéltek vagyunk”, majd hozzátette, Robert Lewandowski megállítására nincsen külön tervük, csapatként szeretnének jó teljesítményt nyújtani.

Szövetségi kapitánya szerint jól felkészült a lengyel labdarúgó-válogatott, és első mérkőzésén szeretné ezt bizonyítani azzal, hogy egy góllal többet szerez, mint a szenegáli csapat.

    "Optimálisan használtuk ki a rendelkezésünkre álló időt, néhány játékos sokat fejlődött a közös felkészülés során"

- mondta Adam Nawalka.

Érdekességek Lengyelországról:

A lengyel labdarúgó-válogatott Lengyelország nemzeti csapata, amelyet a lengyel labdarúgó-szövetség (lengyelül: Polski Związek Piłki Nożnej) irányít.

A lengyel válogatott aranykorszaka a hetvenes években volt. Az 1974-es világbajnokságon a harmadik helyet szerezték meg, miután Brazíliát 1–0-ra legyőzték a bronzmérkőzésen, Grzegorz Lato 7 góljával pedig a gólkirályi címet hódította el. 1982-ben ismét a dobogó harmadik fokára állhattak fel, ekkor Franciaországot sikerült 3–2 arányban legyőzni a harmadik helyért rendezett mérkőzésen. Az idei a 8-dik szereplésük a vb-n, melyen 2006-óta nem tudtak részt venni, a legutolsó két alkalommal pedig, 2002-ben és 2006-ban, a csoportkörök után máris távoztak.

Az 1972-es müncheni olimpián aranyérmet szereztek, amit 1976-ban, Montréalban és 1992-ben, Barcelonában egy-egy ezüstérem követett.

Európa-bajnokságra először 2008-ban sikerült kijutniuk.

A 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságot Ukrajnával közösen rendezték meg.

Legismertebb labdarúgóik közé tartozik Grzegorz Lato 45 góllal és 100 válogatottsággal, Kazimierz Deyna 97 válogatottsággal és 41 góllal, míg jelenlegi játékosai közül említésre méltó Jakub Błaszczykowski, Robert Lewandowski és Adam Nawałka szövetségi kapitány is.

Érdekességek Szenegálról:

A szenegáli labdarúgó-válogatott, vagy becenevükön Les Lions de la Teranga, azaz Teranga oroszlánjai, Szenegál nemzeti csapata, amely a szenegáli labdarúgó-szövetség (franciául: Fédération Sénégalaise de Football) irányít.

Világhírnévre a 2002-es labdarúgó-világbajnokságon tettek szert, a nyitómérkőzésen 1-0-ra legyőzték az akkor világ- és Európa-bajnok Franciaországot és újoncként egészen a negyeddöntőig meneteltek.

Legismertebb labdarúgóik közé tartozik El Hadji Diouf 24 góllal és 70 válogatottsággal, Herni Camara 99 válogatottsággal és 29 góllal, míg jelenlegi játékosai közül említésre méltó Idrissa Gana Gueye, Sadio Mané és Aliou Cissé szövetségi kapitány is.

Kezdőcsapatok:

Lengyelország: Szczesny – Piszczek, Cionek, Pazdan, Rybus – Blaszczykowski, Krychowiak, Zielinski, Grosicki – Milik, Lewandowski

Szövetségi kapitány: Adam Nawałka

Szenegál: K. N’Diaye – Wagué, S. Sané, Koulibaly, Sabaly – A. N’Diaye, Gueye – Sarr, Niang, Diouf, Mané

Szövetségi kapitány: Aliou Cissé

Érkeznek a csapatok, a himnuszok után pedig a lengyelek fehérben, Szenegál zöldben megkezdik a mérkőzést.

1. perc - Szenegál kezdi a találkozót.

6. perc - A találkozó első megmozdulása, egy szenegáli szöglet, de a labda meg sem közelíti a kaput.

12. perc - Sorra dőlnek el a játékosok, végül Krychowiak kap sárga lapot Niang felrúgásáért. 

13. perc - Szenegáli szabadrúgás, Sané lővi el, de mellé megy a labda.

14. perc - Lengyel szöglet, gyorsan elvégzi Zielinski, de kifejelik.

17. perc - Megindulnak a lengyelek, Koulibaly vágja ki a labdát.

18. perc - Niang indul meg, de lövése messziről elkerüli a kaput. Nem jó megoldást választott a helyzet kihasználására.

Egyenlőre a lengyelek aktívabbak a mérkőzésen.

20. perc : Zieliński lövi kapura a labdát, Grosicki továbbfejeli, hogy biztosan bemenjen, azonban túl nagynak bizonyul a lendület, a kaput fölülről kerüli el a beadott labda.

23. perc - Lewandowski távolról átlövi a labdát a kapu előtt.

29. perc - Lengyel szabadrúgás.

33. perc - Szenegál tör kapura, nagy helyzet lett volna, de les volt.

36. perc - A szenegáli Sarr marad a földön, ápolni kell.

37. perc - Gueye rúgja rá a labdát a kapura, azonban út közben beakad a labda Cionek lábába, amiről végül a kapuba pattan. GÓL! A Fifa Cionek öngóljának ítéli a találatot.

0-1 az állás, Szenegál vezet.

42. perc - Szenegáli szöglet, Niang a labda mögött, középre rúgja a labdát, de a beadás nem volt pontos, így Sané a kapu fölé fejel.

45. perc - Szenegáli szabadrúgás.

+2 perc a hosszabbítás

47. perc - N'Diaye marad a földön.

Vége az első félidőnek, Szenegál vezet.

46. perc - Kezdődik a második félidő, Lengyelország kezd, és cserél is, Blaszczykowski helyére jön Bednarek, aki pár pillanat múlva már a földön, ápolni kell.

49. perc - A szenegáli Sané kap sárga lapot Lewandowski lehúzásáért. Kiváló szögből kapnak szabadot a lengyelek. Lewandowski a labda mögött.

50. perc - Lewandowski a bal felsőbe tekeri a labdát, de N'Diaye hatalmasat véd.

56. perc - A lengyelek a bal oldalon meg tudják bontani a szenegáli védelmet, a beadás is jó a hosszúra, ahol érkezik Piszczek, viszont nem találja el lövésével a kaput.

59. perc - Egy szenegáli játékos, Niang marad a földön.

60. perc - Hatalmas szerencséje alakul ki a szenegáli csapatnak, Szczesny  kijön a térfél közepére, a lengyel kapu üresen marad, Niang megindul és bevarrja a labdát. GÓL!

Az állás 0-2 Szenegál javára.

63. perc - Cserél Szenegál, Diouf helyére jön N'Doye.

67. perc - Lengyel szöglet duplán, de egyik sem volt veszélyes.

70. perc - Piszczek beadását követően Milik lövi a kapura a labdát, de mellé megy a kísérlet.

72. perc - Sárga lapot kap Gueye, Krychowiaknak lépett oda.

73. perc - Csere a lengyeleknél, Milik helyére érkezik Kownacki.

75. perc - Csere Szenegálnál, Niang helyére Konaté jön.

Továbbra sem tud mit kezdeni Szenegállal Lengyelország.

78. perc - Kownacki tud helyzetbe kerülni a kapu előtt, veszélyesen halad a labda a háló felé, de N'Diaye óriásit véd.

82. perc - Lewandowski három szenegáli szorításában készít le egy labdát Rybusnak, aki nem tud erőt adni a lövésbe, ezt is védi N'Diaye.

83. perc - Lengyel csere, Piszczek helyére Bereszyński lép pályára. Sarr a földön fekszik, de a játékvezető felszólítására fel is pattan.

86. perc - Szépítenek a lengyelek. Krychowiak teszi a kapuba a labdát, a videóbírók vizsgálják a lest, de megadják. GÓL!

Az állás jelenleg 1-2.

88. perc - Szenegál kap szabadrúgást.

89. perc - Cserél Szenegál, A. N'Diaye helyére érkezik Kouyaté.

90. perc - Szenegáli szöglet, Mané végzi el. Beadja középre, de kifejelik.

+4 perc hosszabbítás

91. perc - Lengyel szögletet, lehúzza N'Diaye.

94. perc - Lengyel bedobás, N'Diaye kiöklözi a labdát.

Naváf Sukralláh lefújja a mérkőzést, Szenegál nyert!

Végeredmény: 

Lengyelország - Szenegál: 1-2



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen