hirdetés
Sport

Lengyelország szerezte meg a győzelmet, Japán a fair play pontoknak köszönhetően jut tovább

Lengyelország-Japán: 1-0

A H-csoport harmadik fordulójában a japán és a lengyel labdarúgó-válogatott lép pályára egymás ellen a Volgográd Arénában.
Volgográd Aréna A Volgográd Arénában ma délután eldől, a legjobb 16 közé juthat-e Japán ezen a vébén (By Oleg Bkhambri (Voltmetro) - Own work, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=70215484)
hirdetés

Az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon korábban Lengyelország két vereséget is szenvedett, így aztán csoportja végén kullog. Szenegál 2-1-re, Kolumbia pedig 3-0-ára győzte le az európai csapatot. Japán ezzel szemben egy döntetlenje mellett egy győzelemmel is büszkélkedhet – hiszen a kolumbiai válogatottat 2-1-re győzte le, míg a szenegáliakkal játszott meccsen 2-2 lett a végeredmény. Ez egyben azt is jelenti, hogy míg Japán a két első mérkőzésén négyszer is kapuba talált, a lengyeleknek eddig mindössze egy gólt sikerült összehozniuk.

Még ha Lengyelország – biztos kiesőként – a továbbjutásra már nem is hajthat, a mérkőzésnek így is van bizonyos, elsősorban a lengyel szurkolók szemében jelentős tétje. Ha ugyanis a válogatott ma nem győzi le ázsiai ellenfelét, úgy 1938 óta most először fordulna elő, hogy Lengyelország, bár kijutott a vébére, egyetlen győzelmet sem sikerül elérnie.

Japán mindeközben, hiába áll csoportja élén, továbbra sem lélegezhet fel, hiszen csak akkor veheti biztosra továbbjutását, ha legalább egy döntetlent sikerült elérnie ezen a mérkőzésen – talán ezért is különös, hogy a kezdőcsapatban hat változás is van, holott eddig veretlenek tudtak maradni a korábbi összeállítással.

Vereség esetén egyébként ugyancsak továbbjuthatnak még a japánok, amennyiben Szenegál legyőzi Kolumbiát, vagy pedig – Kolumbia győzelme esetén – a szenegáliak több góllal kapnak ki, mint az ázsiaiak. Ha a gólkülönbségek és szerzett gólok száma megegyezik, az egyes csapatok továbbjutása a sárga lapok számától függ – amelyből Japán ez idáig hármat, Szenegál pedig ötöt gyűjtött össze, így ilyen számok mellett utóbbi csapat volna rosszabb helyzetben.

Hasebe Makoto, a japánok csapatkapitánya – aki a mai kezdőkeretből kimaradt – a csütörtök délutáni találkozó kapcsán leszögezte, hogy négy pont két játékból ugyan „tisztességes eredmény”, de még „nem értek el semmit”. Hangsúlyozta azt is, hogy a válogatott nem engedheti meg magának, hogy a döntetlenre játsszon, és számolgatás helyett azt tartja bölcsnek, ha a három pontot tűzik ki maguk elé célként a mai napon is.

A H-csoport jelenlegi állása:

  1. Japán 4 pont
  2. Szenegál 4 pont
  3. Kolumbia 3pont
  4. Lengyelország 0 pont (biztos kieső)

Japán:

Kavasima – Szakai H., Josida, Makino, Nagatomo – Jamagucsi, Sibaszaki – Szakai G., Okazaki, Uszami – Muto

Lengyelország:

Fabianski – Bereszynski, Glik, Bednarek – R. Kurzawa, Krychowiak, Góralski, Jedrzejczyk – Zielinski, Lewandowski, Grosicki

Megkezdődött a mérkőzés, a lengyelek kezdtek.

2. perc: Lengyel szöglet, Szakai szabadított fel.

4. perc: Lengyel kontra indult a japán védelem hibája nyomán, Lewandowskinak nem volt jó a passz, gól nem született a próbálkozásukból.

9. perc: A lengyelek végeztek el némileg meggondolatlanul egy szabadrúgást, előzőleg egy japán játékos volt szabálytalan.

A 11. perc körül viszonylag kiegyenlített, 55-45 százalékos a labdabirtoklás aránya, a lengyeleknél van kicsivel többet a labda.

13. perc: Gyors és veszélyes támadással próbálkozott japán, de a végét elrontották – elkerülte a kaput a labda.

16. perc: Szakai G. lövése középre ment, Fabianski így különösebb nehézség nélkül védeni is tudta.

20. perc: Muto próbálta megtartani a labdát a lengyel kapu előtt, nem járt sikerrel – ezután az lengyelek indulhattak meg.

21. perc: Lengyel szöglet - Glik fejelt, Kavasimán akadt el a labda, majd lökés miatt szabadrúgást ítéltek kifelé.

23. perc: A lengyel lövéssel csak Josidát sikerült most eltalálni.

27. perc: Glik fejelte fel a labdát, s mivel kiment, japán szöglet következik. Nem nagyon sietik el a japánok a dolgot...

28. perc: Sibaszaki végezte el a szögletet, a lengyelek kifejelték.

32. perc: Grosicki jól helyezett lövését védte egészen bravúrosan Kavasima. A labda egy része egyébként bent volt, valamivel kevesebb, mint a fele viszont kint maradt.

33. perc: Uszami lőtte középre a labdát, a lengyel kapus védett. Nem volt egészen veszélytelen a japán próbálkozás.

39. perc: Japán szöglet – Uszami végezte a rúgást, a lengyelek húzták le a labdát.

41. perc – Újabb japán szöglet következett, a lengyelekhez került a labda.

45. perc: Muto szabálytalankodása miatt a lengyeleknek járt a szabadrúgás.

Egy perc a hosszabbítás az első félidő végén. 

Az első félidő végén 0-0 az állás.

Megkezdődött a második félidő, csere egyik oldalon sem volt. 

47. perc: Cseréltek a japánok – Okazaki hagyta el a pályát, Oszako Juja érkezett a helyére.

53. perc: Sibaszaki lövése egy lengyel játékosban akadt el. Aztán lengyel kontra indult, ennek a végén nem volt pontos a labda. 

59. perc – lengyel szabadrúgás – Jamagucsi szabálytalankodott. 

60. perc: Kurzawa végezte a szabadrúgást, Bednarek bedig befejelte – GÓL! Lengyelország vezet 1-0-ára.

64. perc: Csere Japánnál: Inui váltja Uszamit.

66. perc: Makino sárga lapot, a lengyelek szabadrúgást kapnak. 

72. perc: Sibaszaki végzi a japán szögletet – egészen jól indult ez a szöglet, de nem lett gól a vége.

74. perc: jó lengyel kontra indult, Lewandowski hagyott ki jó helyzetet.

79. perc: A lengyeleknél most kettős csere – Peszko és Teodorczyk érkezik a pályára, Kurzawa és Zielinski megy le.

81. perc: Cserélnek a japánok is, Muto távozik a pályáról, Hasebe Makoto érkezik.

90. perc: Egy ideje már csak hátul adogatják a labdát – a japánoknak és a lengyeleknek is megfelelő lehet a jelenlegi helyzet, így nem is kockáztatnak.

Három perc a hosszabbítás a második félidő végén - közben a szurkolók tombolnak az eseménytelenség miatt, hiszen lényegében semmi nem történik a pályán.

Véget ért a mérkőzés.

A végeredmény:

Lengyelország - Japán : 1-0

Japán a fair play pontoknak köszönhetően jut tovább a tizenhat közé, közben ugyanis Kolumbia szerezte meg a győzelmet a csoport párhuzamosan zajló mérkőzésén.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen