hirdetés
Sport

Erdei Zsolt reagált a MÖSZ döntésére

Erdei Zsolt elfogadja a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) hivatalos eljárás megindítására vonatkozó döntését, még ha azzal nem is ért egyet.
Bokszkesztyű Erdei Zsolt a reagálásában utalt arra, hogy elnökként el kell fogadnia a döntést (Forrás: pixabay.com / PDPics)
hirdetés

"A döntés nem feltétlenül tükrözi az álláspontomat, de elfogadom, amennyiben a célja, hogy közösségünk jövőjét, eredményességét pozitívan befolyásolja és céljaink megvalósulását szolgálja. A szövetség munkája nem egy ember érdeme vagy bukása. Ebben egy testület egyként képviselteti magát"

- írta keddi Facebook-bejegyzésében a szövetség elnöke arra reagálva, hogy a MÖSZ eljárást indított a Duna Arénában augusztusban rendezett ifjúsági világbajnokság költségvetési problémái miatt.

A MÖSZ hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az elnökség a könyvvizsgálói gyorsjelentés, valamint az illetékes szakbizottság megállapításai alapján szükségesnek tartja hivatalos eljárás megindítását annak tisztázására, hogy

"az ifjúsági világbajnokság vonatkozásában büntetőjogi értelemben felelősség terheli-e a döntési és végrehajtási folyamatokban részt vevő személyeket".

A MÖSZ vezetősége felkérte az elnököt, hogy a hatóság részére az anyagokat átadja.

Erdei Zsolt a reagálásában utalt arra, hogy elnökként el kell fogadnia a döntést, ugyanakkor hozzáteszi:

"Ismerősök és barátok többen kérdezték tőlem, hogy miért csak ezt az időszakot vizsgáljuk, amikor a sportág megújítását teljesen az alapoknál kell kezdeni? További kérdés volt, hogy kinek az érdeke ez a vizsgálat? Úgy, ahogy eddig, ezután sem fogok vádakkal illetni senkit, mint ahogy tették ezt az elmúlt hetekben különféle érdekű személyek. A véleményekre ezután is kíváncsi vagyok, és mindenkit meghallgatok."

A Nemzeti Sport korábbi híradása szerint a szövetség súlyos pénzügyi helyzetbe sodorta magát, elsősorban az augusztusi korosztályos világbajnokság "túlságosan is fejedelmi" megrendezésével.

A napilap emlékeztetett arra, hogy beugróként eredetileg Győr lett volna a házigazda, ám végül a budapesti Duna Arénában került sor a vb-re befedett medencetérrel, különleges fény- és hangtechnikai megoldásokkal, az Emmi által visszadobott pótköltségvetéssel és 348 millió forintos hiánnyal. A MÖSZ elnöksége a múlt pénteki ülésén megvonta Erdei Zsolt elnök és Nagy Anett főtitkár aláírási jogát, és belső vizsgálatot rendelt el.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Ibrahimovicé az év gólja az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban

Ibrahimovicé az év gólja az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban



Rossi: hat pont megszerzése a cél

Rossi: hat pont megszerzése a cél



hirdetés
Brazil Nagydíj - Hamilton győzött, világbajnok a Mercedes

Brazil Nagydíj - Hamilton győzött, világbajnok a Mercedes



Hamilton a pole pozícióban

Hamilton a pole pozícióban



hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen