Tech

Rézzel és fával is tud rajzolni az új 3D toll

A műanyag mellett már fával és rézzel is tud rajzolni a WobbleWorks új tolla, ami egyben azt is jelenti, hogy akár művészek és tervezők is szélesebb körben használhatják a vázlataik elkészítéséhez, míg a hasonló tollak egy része korábban inkább a kreatív hobbi és gyerekjátékok „kategóriájába” esett.
3Doodler Pro 3Doodler Pro (Forrás: dezeen.com)

A WobbleWorks nevű technológiai vállalat a korábban is igen népszerű 3Doodle tollának egy újabb verzióját mutatta be, amely már nem csak műanyaggal, de többek között rézzel és fa származékokkal is képes a háromdimenziós rajzolásra. A toll hasonlóképpen működik, mint a 3D nyomtatók, és a segítségével a felforrósított műanyag alapú anyagot a felhasználók kedvük szerint formázhatják „rajzolás” közben. Amikor aztán a felforrósított anyag lehűl, a rajzolt formák egy stabil szerkezetet alkotnak, hiszen megszilárdul a 3D rajz. Szerencsére ez a száradási folyamat viszonylag kevés időt vesz igénybe, így nem akadályozza az alkotást.

3Doodler Pro 3Doodler Pro-val készített vázák (Forrás: dezeen.com)

A WobbleWorks az első 3D tollát a Kickstarteren keresztül mutatta be még 2013-ban, és alig egyetlen nap alatt közel 5 ezer támogatótól sikerült 500 ezer dolláros támogatást elérniük. A toll tervezői remélik, hogy az új 3Doodler Pro már a korábbi célcsoportok mellett a dizájnerek, építészek és más szakemberek és művészek tetszését is elnyeri, akik így 3D vázlatokat és maketteket készíthetnek könnyen és gyorsan.

Az új 3Doodler Pro a korábbi anyagok mellett már újakkal is használható, így polikarbonáttal, vagy akár nejlonnal is. Sőt, már nem-műanyag alapú anyagokkal is képes megbirkózni, amilyen a fakészítmény, a bronz, vagy a réz. Előbbi újítások mellett szintén újdonság, hogy lehetőség nyílik a sebesség, a hőmérséklet, valamint a száradást meggyorsító kis ventilátor hatékonyságának beállítására is. A hőmérsékletről egy LCD kijelzőn tájékoztatja a felhasználókat az eszköz.

3Doodler Pro3Doodler Pro-val készített makett (Forrás: dezeen.com)

A toll mostantól küllemében is megváltozott, jóval professzionálisabb megjelenést kapott, illetve tartozik hozzá néhány új fúvóka, valamint egy hordozható akku-csomag is. A gyártó vállalat elkészített néhány építészeti makettet, valamint vázát is annak demonstrálására, hogy mi mindenre képes az új toll.

A hasonló, Lix 3Dprinting pen korábban már hatalmas sikert futott be a Kickstarter oldalán, amelyre több mint 400 ezer fontot sikerült összeszedni a támogatóktól. A WoobleWorks szintén nem kis sikereket tudhat maga mögött, hiszen eddig több mint 750 ezer példányt adott el a tollaiból.

A 3Doodler Pro ára 249 dollár (~ 66 ezer forint), és többek között a hivatalos oldalán és az Amazonon is beszerezhető lesz.

3Doodler Pro3Doodler Pro (Forrás: dezeen.com)



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen