Tech

Az önvezető székekkel még a várakozás is elviselhetőbb

Az önvezető székek ugyan apróságnak tűnnek, de akinek már kellett hosszú perceket, vagy akár órákat várakoznia valamiért, minden bizonnyal szintén hasznosnak tartja azokat. Japánban a székek akár a gyakorlatban is működhetnek, de kérdés, hogy olyan országokban, ahol az emberek kevésbé tartják magukat a szabályokhoz, hová vezetne – vagy fajulna? – a székek bevezetése.
Nissan önvezető szék Nissan ProPilot székek (Forrás: pcmag.com)

A kígyózó sorokban való várakozás idegőrlő perceket okozhat, hiszen nem elég, hogy végig ácsorogni kell, még a sor haladását sem árt folyamatosan figyelni. Így aztán például egy könyvet sem lehet kényelmesen olvasni, hogy az időt múlassuk. A Nissan által tervezett önvezető székek mindkét problémára megoldást jelenthetnek. Mindez azért is lehet örvendetes sokak számára, mert Tokióban ugyan számtalan remek étterem van, de sok helyen hosszasan kell várakozni, amíg a vásárlók sorra kerülhetnek, és végre leülhetnek egy asztalhoz.

A Nissan elsősorban autógyártással foglalkozik, így az önvezető járművek terén is szerzett már tapasztalatot. Mindezt felhasználták az „önvezető” székek elkészítésekor is – amely székek nem csak a körülöttük lévő tárgyakat érzékelik, de azt is, hogy mikor került sorra a vásárló.

A székek alapvetően egy sorba rendeződnek, és amint a sor elején található székről a vásárló feláll, hogy az asztalhoz (vagy más célponthoz) igyekezzen, a súlyát érzékelő szék elindul a sor végére. A többi szék ekkor előrébb halad, és ez így megy tovább, amíg akadnak várakozók.

A Nissan az autói esetében is alkalmazza a robotpilótája adta lehetőségeket, így például a Japánban augusztusban forgalomba kerülő Nissan Serena kisbuszt is felruházták az önvezetés „képességével”. A kisbusz biztonságos távot képes tartani az előtte haladó járműtől, és anélkül, hogy ehhez a vezető közreműködésére szorulna, képes a saját sávja közepén haladni.

A ProPilot önvezető szék bemutató videóján egy szusi étterem előtt várakozó emberek üldögélnek a székekben arra várva, hogy sorra kerüljenek. A Nissan szerint a szék mindenki számára, aki hosszú órákat vár egy zsúfolt étterem előtt, megkönnyebbülést jelent. A székkel ugyanis mind az ácsorgással járó fizikai „megterhelés”, mind pedig az unalom orvosolható.

Tokióban közel 160 ezer étterem található, ám gyakran ezek előtt hosszú sorok kígyóznak. Akik egy-egy híresebb, vagy népszerűbb „rámen-büfében” szeretnének helyet foglalni azoknak akár órákat is kell várniuk arra, hogy egyáltalán sorra kerüljenek.

A Nissan reméli, hogy sikerül felkeltenie a Japánban található éttermek figyelmét a kényelmes székre, de a székek később akár a múzeumokban is használhatóak lennének. (Mondjuk a múzeum esetében problémát okozhat, hogy nem mindenki ugyanazt a képet szeretné hosszasan figyelni, vagy hogy egyes képek előtt valaki inkább több időt töltene.)

Egy a széket kipróbáló férfi a blogján arról írt, hogy a székeken lévő lábtartó ugyan igen kényelmes, de nem ártana mellé egy fejtámla.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen