hirdetés
Tech

Több felhasználót „megölt” a Facebook – köztük Mark Zuckerberget is

Többeknek arra a kellemetlen élményre kellett ráeszmélniük, hogy meghaltak – már, a Facebook szerint. Szerencsére természetesen csak egy hibáról van szó, amely eredményeként egyébként a közösségi oldal alapítója, Mark Zuckerberg is „meghalt”.
Mark Zuckerberg Korai volt még az emlékoldal Mark Zuckerbergnek (Forrás: pakistanlife.online)
hirdetés

Egy szokatlan hiba miatt több emberről is elhunytként adott hírt a Facebook pénteken. Ekkor több ember felhasználói fiókján is megemlékező fejléc jelent meg, olyanok esetében is, akik pedig még éltek. A hiba egyébként nem kerülte el magát a Facebook alapítóját sem, akinek profil oldalán szintén megjelent a gyász-fejléc.

A közösségi oldal felhasználói a barátaik és rokonaik számára bejegyzéseket tettek közzé, amelyekkel tisztázták, hogy még életben vannak.

„Ez egy szörnyű hiba, amelyet már orvosoltunk. Nagyon sajnáljuk, hogy ez megtörtént” – fogalmazott a Facebook egyik szóvivője.

Az emlékprofilok számára szánt üzenet, amely többek között Mark Zuckerberg profiloldalán is megjelent, így szól:

„Reméljük, hogy akik szeretik Markot, megnyugvást találnak majd abban, amit mások megosztanak róla azért, hogy életére emlékezzenek, és ünnepeljék.”

A felhasználók persze gyakran azonnal tisztázni akarták a helyzetet, egyesek akár némi humorral fűszerezve a bejegyzéseiket. A The Verge újságírója pedig arról írt, hogy ezen a héten, a választások után csak a jéghegy csúcsa volt, hogy a Facebook ráadásul „halottá nyilvánította” a felhasználókat.

Az emlékoldalakat tavaly vezették be a Facebookon, miután több esetben hozzáférést szerettek volna a rokonok az elhunyt szeretteik felhasználói fiókjához. Így aztán ma már beállíthatják a felhasználók, hogy haláluk után a Facebook-oldaluk emlékoldallá változzon, ahol később barátaik és hozzátartozóik üzeneteket és emlékeket oszthatnak meg.

A másik választás egyébként, hogy az illető halála esetére a profil törlését állítja be inkább.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen