hirdetés
Tech

Az Apple lecseréli az ok nélkül kikapcsoló iPhone-okat

Az Apple iPhone 6-os készülékei között akad néhány, amely „ok nélkül” kikapcsolhat – közölte a vállalat. Az ilyen készülékeket az Apple bizonyos feltételek mellett kicseréli.
IPhone 6 A tavaly szeptember-októberben gyártott okostelefonokat cserélik ki (Forrás: techradar.com)
hirdetés

Egyes iPhone 6-os készülékek látszólag bármiféle ok vagy előzmény nélkül kikapcsolnak – az érintett készülékeket az Apple mostantól kicseréli. A vállalat közlése szerint egyébként csak igen kevés okostelefonjuk esetében figyelhető meg ez a hiba.

Azok az emberek, akik telefonjait érinti a probléma azt figyelhetik meg, hogy a telefonjaik egyszerűen „kikapcsolják magukat” bármiféle előzetes figyelmeztetés, illetve lényegében ok nélkül. Úgy tűnik egyébként, hogy a problémát egy, a készülékek akkumulátorával összefüggő probléma idézi elő.

A szervízprogram csupán néhány készülék esetében elérhető, és mindössze a tavalyi év szeptembere és októbere között gyártott készülékeket cserélik. A vásárlók az Apple Store-ban tudhatják meg, hogy hibás-e a készülékük, ahol a személyzet a sorozatszám alapján megállapítja, hogy problémás-e ilyen szempontból az okostelefon, és ha igen, cserélhető-e a program keretében.

Az Apple azt javasolja az embereknek, hogy mielőtt a problémás telefonjaikkal az Apple Store-ba igyekeznének, töröljék az okostelefonjukról a személyes adataikat és beállításaikat. Egyben nem is érdemes sérült telefonnal útra kelni a legközelebbi Apple Store-ba, hiszen a vállalat előre leszögezte, hogy nem vehetnek részt a csereprogramban azok a telefonok, amelyek valamilyen más, szerzett „sérülést” is mutatnak, így például megrepedt a kijelzőjük.

Emellett nem feltétlenül számíthatnak cserére azok sem, akik telefonjai ugyan „ok nélkül” leállnak, viszont más időpontban gyártották a készülékeket.

Azok viszont, akik a megfelelő időben gyártott telefonok hibája miatt fizettek az új akksiért, számíthatnak kártérítésre a vállalattól.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen