hirdetés
Tech

Igazán látványos a Samsung Galaxy S8

A Samsung Galaxy S8 elsőre a különlegesen látványos megjelenése miatt tűnhet ki a többi készülék közül, de azért más érdekességeket is tud, ami miatt érdemes említést tenni róla.
Samsung Galaxy S8 Két méretben érkezik a telefon (Forrás: genk.vn)
hirdetés

Az S8 kétféle változatban érkezik, amelyek egyike a „szabványos”, 5,8 hüvelykes kijelzős Galaxy S8, illetve az ennél nagyobb, 6,2 hüvelykes kijelzős S8 Plus. Az Egyesült Államok területén csütörtöktől lehet előrendelni a telefont, itt már április 21-én kézbe vehetik a tulajdonosok az új készülékeiket. Más a helyzet az Európai Unióban, ahol április 28-án kezdik forgalmazni a telefont, amit hazánkban április 8-án a Veletech kiállításon lehet megtekinteni először.

A The Verge szerint 720 dollárnál (~ 201 ezer forint) kezdődhet az S8-asok ára. A Mobilarena.hu szerint Magyarországon a kisebbik változatot 275, a nagyobbikat pedig közel 300 ezer forintért lehet majd beszerezni.

A Galaxy S8 egyik szembetűnő újdonsága, hogy eltűnt a főgomb, ami egyben azt is jelenti, hogy a kijelző ennyivel kiterjedtebb lehet. Az új „főgomb” úgy hozható működésbe, hogy a készülék azon területén, ahol korábban ez a gomb helyt kapott, erősebben meg kell nyomni a kijelzőt.

Az ujjlenyomatleolvasótól sem váltak meg, ezt ugyanakkor hátulra tették, ami annyiból teljesen érthető is, hogy a telefon első oldalát szinte teljes egészében a kijelző foglalja már el, miután eltűnt a főgomb. Az előlapra került azonban az íriszleolvasó, ami egy további biztonsági funkciót jelent.

Ami pedig a kamerát illeti, a korábbihoz hasonlóan a hátlapon egy egy F1.7-es rekeszértékű, 12 megapixeles optikai képstabilizátoros kamera kapott helyet, amit a gyorsabb működés érdekében kiegészítettek egy lézerrel is. Az előlapi kamera esetében újdonság egyrészt az autofókusz, másrészt pedig, hogy a korábbi 5 megapixeles helyett immár 8 megapixeles lett a „szelfikamera”, viszont itt is maradt az F1.7-es rekeszérték.

Az Galaxy S8-at Snapdragon 835 csippel szerelték fel, emellett pedig 4 GB RAM memóriával. Továbbra is víz- és porálló a készülék, nem változott a korábbi IP68-as por- és vízállósági minősítés.

A Samsung sokat vár a Bixby-től, ami az új telefon egyik legnevezetesebb új funkciója. Lényegében egy beépített mesterséges intelligenciás asszisztensről van szó, ugyanakkor ez egyelőre csak angolul és dél-koreaiul működik. (Várhatóan a spanyol és kínai lesz az a két nyelv, amelyre ezt a közeljövőben kibővítik.) Másfelől viszont a hétköznapi életben is nagy hasznát lehet venni ennek a funkciónak, hiszen képes követni a vokális utasításokat, és a termékazonosító funkciója is jól jöhet.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen