hirdetés
Tech

Túl van első próbarepülésén a Lilium „légitaxija”

A müncheni startup célja, hogy egy új „légitaxi” szolgáltatást tegyen lehetővé, amellyel az utasok akár ötször olyan gyorsan eljuthatnának az úti céljukhoz, mint ha autóba ülnének. Természetesen még sok időnek el kell telnie ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, ám a 40 mérnököt foglalkoztató vállalat már teljesítette az első nagy kihívást – nevezetesen, tesztelték az elektromos repülőjüket.
Lilium légitaxi A gép képes függőlegesen a levegőbe emelkedni (Forrás: newatlas.com)
hirdetés

Daniel Wiegand, a vállalat vezérigazgatója a Wired magazinnak elmondta, hogy alapvetően két dolgot kell tennie a mintagépnek, amelyek egyike, hogy bemutassa, működik a vállalat által kidolgozott technológia. Másfelől viszont a prototípus segítségével adatokat gyűjtenek a tesztrepülésről annak érdekében, hogy a következő lépésként már sorozatgyártott gépeket is előállíthassanak.

A Lilium zérókibocsátású mintagépében két ülés van, magát a repülőt pedig elektromos motorok hajtják. Valójában nem is hagyományos repülőgépről van szó, hiszen például függőlegesen emelkedik fel a földről, akárcsak egy helikopter, amit az erre a célra beépített, VTOL-nak (a vertical take-off and landing, vagyis függőleges fel- és leszállás kifejezés rövidítése) nevezett rendszer tesz lehetővé.

Amikor a gép manőverezik, a függőleges tolóerő elérésének érdekében a gép szárnyainak végei lefelé irányulnak, amikor viszont vízszintesen halad a levegőben, akkor éppen úgy repül, mint bármelyik repülőgép. A biztonság érdekében a gép motorjait egyesével különítik el, így egy egység meghibásodása még nem jelenti az összes többi hibáját is. Emellett az egész gépet felszerelték egyfajta ejtőernyővel is.

A VTOL rendszer lehetővé teszi, hogy a jármű kis területen is fel- és le tudjon szállni, bár a vállalat azt egyelőre nem közölte, hogy pontosan mekkora felületre van szükség ehhez.

Noha autonóm módon is közlekedhetne a repülő, ez jelenleg nem engedélyezett, így aztán a teszteléshez a földről irányította a gépet egy pilóta úgy, ahogyan a drónokat szokás vezérelni. Amint emberek is ülnek a gépen, a tesztelési művelet is összetettebbé válik, először azonban adatokat kell gyűjteni a repülésről. A vállalat szerint egyszerre akár 300 kilométeres távot is képes megtenni a gép, 300 km/h-s maximális sebességgel.

A Lilium szerint a gépük az első olyan repülő, amely egyszerre képes a VTOL-rendszerrel és sugárhajtással is működni, emellett az energiafelhasználását tekintve egy elektromos autóhoz hasonlították azt.

A következő lépésként a Lilium azt tervezi, hogy egy „teljes méretű” és a rendeltetésének megfelelően működni képes gépet épít meg, amelyet 36 hajtóművel szerelnek majd meg, és már akár öt utast is képes lesz szállítani.

A terveik szerint nem csak a „milliomosok” kiváltsága lesz a repülő taxi, de szeretnék, ha bárki használhatná azt, és a koncepció részévé válna a közlekedésnek. Úgy tervezik, hogy egy alkalmazás segítségével lehetne „rendelni” a légitaxit.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen