hirdetés
Tech

Elon Musk olyan rakétát tervez, amellyel a Föld bármely pontjára el lehet jutni egy óra alatt

Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója bejelentette, hogy a Föld egy pontjáról a másikra történő közlekedést jelentősen felgyorsító rakéták tervén dolgozik. Ezekkel elmondása szerint az emberek „kevesebb, mint egy óra alatt bármely városból bármely városba eljuthatnának”.
Rakéta Elon Musk olyan rakétát tervez, amellyel a Föld bármely pontjára el lehet jutni egy óra alatt (Forrás: dezeen.com)
hirdetés

Elon Musk az ausztráliai Adelaide-ben tartott Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson (IAC) beszámolt arról az elképzeléséről, amely szerint rakétákkal közlekedhetnének az emberek a Föld városai között, méghozzá úgy, hogy az utazás így kevesebb, mint egy órát venne igénybe. Mindemellett azt mondta, hogy egy jegy ára megközelítőleg abba a kategóriába esne, mint egy repülőúté.

Röviddel azután, hogy Musk bejelentette a SpaceX bemutatásra váró, „Kib*szott Nagy Rakéta” (Big Fucking Rocket, BFR) nevű rakétáját, amely a Marshoz és a Holdhoz repülhet, elmondta azt is, hogy ugyanezt a rendszert a nemzetközi városok közötti utazáshoz is felhasználná.

A rakéta egy-egy városból elindulva elhagyná a légkört, majd kettéhasadna, amit követően az alsó fele egy másik bolygó felé haladna, míg a felső része visszatérne a Földre, és a kívánt úti célponton egy lebegő indítóállomásra érkezne meg.

„Ha építesz egy űrhajót, amely képes a Marsa jutni, akkor mi lenne, ha ugyanezt a hajót a Föld egyik helyszínéről a másikra irányítanád?” – tette fel a kérdést a konferencia közönsége előtt.

Musk túl sok részletet egyelőre nem árult el azzal kapcsolatban, hogy milyen logisztikai feltételei volnának az így történő utazásnak, vagy hogy milyen élményt nyújtana az utazás az embereknek, ugyanakkor bemutatott egy videót, amelyen egy New Yorkból Sanghajba tartó, „elképzelt” utazást mutatnak be.

A videóban az utasok egy New York-i kikötőben hajóra szállnak, amely ahhoz az indítóállomáshoz viszi őket, ahol a BFR már indulásra készen várja őket. A légkört elhagyva az űrhajó akár 27 ezer km/órás sebességgel is képes volna haladni, mielőtt visszatérne a földre – összesen harminckilenc perc alatt – egy sanghaji indítóállomáson landolva.

Musk beszédét követően egy Istagram-bejegyzésben azt írta, hogy ilyen módon a Föld legtöbb pontjára fél órán belül el lehetne jutni, de elméletileg sehová sem tartana egy óránál tovább az utazás. Az utak ára is felvehetné a versenyt a repülőutakéval a bejegyzése szerint.

Amennyiben Musk elképzelése megvalósulna, úgy ez lenne a leggyorsabb közlekedési mód, amelyet valaha megalkottak a Földön.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen