hirdetés
Tech

Leállítja a Windows 10 Mobile fejlesztését a Microsoft

Úgy tűnik, a Microsoft lemondott az okostelefonos operációs rendszerét illető törekvéseiről: a vállalat a Windows 10 fejlesztéséért felelős vezetője egy Twitter-bejegyzésben azt írta, hogy már nem összpontosítanak arra, hogy új funkciókat és hardvert fejlesszenek az operációs rendszer mobilos verziójához. Joe Belfiore egyben megjegyezte: maga is Androidra váltott.
iPhone és Lumia A kép illusztráció (Forrás: windowscentral.com)
hirdetés

A Windows 10 Mobile korábban azzal igyekezett magához csábítani a felhasználókat, hogy ugyanazon „egyetemes alkalmazások” használatát tette lehetővé a személyi számítógépeken és a mobilokon is. Csakhogy végül mégsem érték el vele a várt sikert a tervezői.

Az operációs rendszer az IDC nevű piackutató vállalat adatai szerint – az okostelefon-eladások alapján – a világpiacon mindössze 0,03 százalékban képviseltette magát április és június között. A piackutató cég szerint már hosszú ideje várni lehetett a most megjelent hírekre.

„A készülékeknek egy kevéssé széles körén futott csak a Windows 10 Mobile, így az nem volt vonzó a kereskedők és a kezelők számára. A vásárlói nézőpontból pedig az operációs rendszer nem nyújtott olyan jó élményt, mint az Android vagy az iOS” – mondta Francisco Jeronimo, az IDC munkatársa.

Joe Belfiore vasárnap osztott meg több Twitter-bejegyzést is, amelyekben a Microsoft Edge nevű internetböngészője tesztverziójának bemutatásáról írt. Ez a böngésző az Android és iOS operációs rendszereken lesz elérhető.

Ezek után válaszolt azon kérdésekre is, hogy érdemes-e továbbra is kitartani a Windows 10 Mobile mellett – amire azt felelte, hogy a Microsoft támogatja azt a sok vállalatot, amelyek befogadták ezt a rendszert, ő maga viszont Androidra váltott az alkalmazások sokfélesége miatt.

„Természetesen folytatjuk az operációs rendszer támogatását... Hibajavítások, biztonsági frissítések, stb. De nem összpontosítunk az új funkciók vagy hardver fejlesztésére” – tette hozzá Joe Belfiore.

Belfiore azt írta, a Microsoft „nagyon keményen” próbált más vállalatokat arra ösztönözni, hogy mutassanak be univerzális alkalmazásokat, olykor még a szoftvert is megírta nekik, de a felhasználók száma túl alacsony volt a cégek számára ahhoz, hogy ezzel érdemben foglalkozzanak.

Nem sokkal Belfiore Twitter-bejegyzéseit megelőzően, a HP egy hete bejelentette, hogy nem tervezi további, Windows 10 Mobile operációs rendszerrel ellátott telefonkészülékek bemutatását.

Néhány gyártó azért még akad – így például a brit Wileyfox vagy a német TrekStor –, amelyek akár még a múlt hónapban is mutattak be új, Windows 10 Molie-t futtató készülékeket.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen