hirdetés
Tech

Hibrid repülőt tervez az Airbus, a Siemens és a Rolls-Royce

Az Airbus, a Siemens és a Rolls-Royce egymással együttműködve egy olyan hibrid utasszállító repülőgép megtervezésén dolgozik, amely egy elektromos turbofan hajtóművet, valamint három hagyományos repülőgép-hajtóanyaggal működő sugárhajtóművet használna.
Tesztrepülő A tesztrepülőt 2020-ig szeretnék elkészíteni (Forrás: technology.inquirer.net)
hirdetés

A repülőgépet annak érdekében tervezik, hogy fejlesszék és bemutassák azt a technológiát, amely a jövőben segíthet a légi közlekedés által történő szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében, és egyúttal a fosszilis energiahordozókra való ráutaltságot is enyhítheti.

A három vállalat kedden jelentette be, hogy 2020-ig szeretnének egy olyan, E-Fan X technológiával működő gépet tervezni, amely képes a levegőbe emelkedni – ezt azonban egyelőre csak „bemutatás céljából”, és nem valóságos utasszállításra szeretnék használni.

Az újabb repülőgép alapját a már megalkotott BAe 146 nevű sugárhajtóműves utasszállító repülőgép képezi, amelynek hibrid változata egy, a gépen található turbina segítségével elektromos áramot állíthat majd elő. Az így előállított energiát aztán a turbofan hajtómű meghajtásához használná fel a gép.

A három vállalat közölte azt is, hogy a rendszer működőképessége esetén egy második elektromos motort is beépíthetnek a modellbe. Egyúttal elárulták azt is, hogy az Airbus építi majd egybe a repülőgép rendszereit, míg a Rolls-Royce a generátort és a „turboshaft” hajtóművet, a Siemens pedig a két megawattos elektromos motort tervezi meg.

Az egyes vállalatok által vállalt munkálatok egy grafikán Az egyes vállalatok által vállalt munkálatok egy grafikán (Forrás: digitaltrends.com)

A vállalatok megjegyezték, hogy a repülőgép megtervezésekor az Európai Unió a szén-dioxid-kibocsátás 60 százalékos csökkentéséről szóló hosszú távú tervére is tekintettel voltak, valamint olyan hang- és légszennyezési korlátozásokra is, amelyeket közlésük szerint „a ma létező technológiákkal nem lehetne elérni”.

Nem csak ez a három vállalat dolgozik elektromos repülők tervezésén, de például a kirklandi székhelyű Zunum Aero is, amely egy 12 üléses hibrid elektromos utasszállítót szeretne elkészíteni.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen