Tech

Teljesítette első repülését a Boeing „repülő autója”

A Boeing nemrégiben közölte, hogy a „repülő autója” prototípusa teljesítette az első sikeres tesztrepülését. A különleges járművet egyébként az „on-demand” autonóm légijármű-bérlés lehetőségének kiépítését célzó projektje keretében tervezte a vállalat.
Repülőgép A kép illusztráció (Forrás: pixabay.com / Fuzz)

Az eVTOL (vagyis elektronikus, függőleges fel- és leszállásra alkalmas) légi jármű első tesztrepülésére a Boeing közleménye szerint a keddi napon kerítettek sort Washington közelében.

A Boeing azon néhány vállalat egyike a világon (egyebek mellett az Uber és egy Larry Page által alapított startup mellett), amelyek olyan járműveket fejlesztenek, amiket egy napon talán az autonóm navigációjukat felhasználva személyszállításra használhatnak majd.

A vállalat közlése szerint a jövőben tovább folynak majd a tesztek, amelyek célja, hogy az on-demand autonóm légi közlekedés megbízhatóságát és biztonságát növeljék. Greg Hyslop, a vállalat technológiai vezetője megjegyezte azt is, hogy egyetlen év alatt sikerült a koncepciótól egy repülésre alkalmas prototípus létrehozásáig eljutniuk.

A most tesztelt „repülő autót” arra tervezték, hogy teljes egészében autonóm módon képes legyen teljesíteni a repüléseit, kezdve a felszállástól, egészen a leszállásig. A jármű összesen mintegy 80 kilométeres táv megtételére alkalmas egy-egy alkalommal.

A megközelítőleg kilenc méter hosszú és 8,5 méter széles gépben úgy kombinálták a hajtóművet és a szárnyrendszereket, hogy az képes egy helikopterhez hasonlóan haladni, illetve „lebegni” is.

„Ez az, ahogyan a forradalmiság fest, és mindez az autonomitás miatt van így. A megbízható autonómia lehetővé teszi majd a csendes, tiszta és biztonságos városi légi közlekedést”

– fogalmazott John Langford a Boeing a repülő autón dolgozó leányvállalata, az Aurora Flight Sciences elnök-vezérigazgatója.

A Boeing egyébként elárulta azt is, hogy dolgozik egy teljes egészében autonóm és elektromos önvezető áruszállító légijármű (CAV) megalkotásán is, amely a tervek szerint akár 226 kilogramm rakományt is képes volna szállítani. Ez a jármű egyébként az első teszten tavaly esett át, s az első kültéri repülése ugyancsak erre az évre várható.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen