Tudomány

Három éven belül elül magától a zikajárvány Latin-Amerikában

Három éven belül valószínűleg magától elül a zikajárvány Latin-Amerikában, mivel a megfertőzöttek immunissá válnak a vírussal szemben, egyre kevesebb embernél fog fennállni a fertőzés kockázata - vélik a Science című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban brit kutatók, akik szerint a jelenlegi járványt nem lehet feltartóztatni az életbe léptetett kormányzati intézkedésekkel.
Egyiptomi csípőszúnyog Három éven belül elül magától a zikajárvány Latin-Amerikában (Forrás: emedicinehealth.com)

A londoni Imperial College kutatóinak előrejelzése szerint tíz éven belül nem valószínű, hogy felüti a fejét a következő nagyméretű zikajárvány, de kisebb mértékű felléphet.

Tanulmányunkban felhasználtuk az összes elérhető adatot, hogy bemutassak, miként fog a járvány terjedni, és felbecsüljük a járványveszélyt a közeljövőben. Elemzésünkből kiviláglik, hogy a zikavírus terjedését nem lehet feltartóztatni, de a járvány két-három év múlva magától elül - idézte Neil Fergusson professzort, a tanulmány vezető szerzőjét az egyetem honlapja.

A kutatócsoport a zikavírus latin-amerikai terjedésének összes létező anyagát összegyűjtette, és az információkat, valamint más hasonló vírusokról - mint a dengue - meglévő adatokat felhasználta arra, hogy matematikai modellt készítsen a jelenlegi járvány terjedésének és a jövőbeni járványhullámoknak a bemutatására.

A mostani heves járvány magától kialszik az úgynevezett tömeges immunitás jelensége miatt. Mivel az immunrendszernek - a vírust megölő antitesteknek - köszönhetően a zika képtelen megfertőzni kétszer ugyanazt az embert, a járvány egy olyan szakaszba jut, amikor nagyon kevés ember lesz már kitéve a fertőzésveszélynek - tette hozzá a professzor.

A modell alapján egy nagyméretű járvány nem fog újrakezdődni legalább tíz éven belül, amikor a lakosságban megjelenik az újabb nemzedék, amelynek nincs immunitása a vírussal szemben. Ez tükrözi más járványok, mint a zikához hasonló csikungunya lezajlását, amikor a heves járványt csak néhány új esetes hosszú időszak követ - mondta Fergusson.

A zikavírust az Aedes aegypti szúnyogfaj terjeszti. A kutatócsoport arra figyelmeztetett, hogy korlátolt hatásúak a nagyszabású kormányzati programok a szúnyogok kiirtására. A denguejárvánnyal kapcsolatos korábbi tapasztaltok azt mutatták, hogy feltartóztatása hihetetlenül nehéz. Jóval korábban kellett volna bevezetni ezeket az intézkedéseket a jelenlegi járványban ahhoz, hogy hatásosak legyenek - hangoztatta a kutató.

Sőt, a járvány lelassítására tett bármely erőfeszítés csak meghosszabbítja azt. A lassabb továbbadás az emberek között azt jelenti, hogy a lakosság később fogja elérni a tömeges immunitás szintjét, ami a járvány megállításához szükséges. Ez azt is jelentheti, hogy rövidülhet a két járvány közötti időszak, amelyet egy évtizedre becsülnek - hívta fel a figyelmet a professzor.

Ha előrejelzés pontos, akkor a jövő év végére, esetleg korábban jelentősen csökkenhet az esetek száma. Ez azt is jelenti, hogy mire a vakcinák készen állnak a klinikai próbákra, nem lesz elég zikalázas eset ahhoz, hogy megvizsgálják, hatásos-e az oltóanyag - tette hozzá.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Távolról is tudtak vadat ölni a neandervölgyiek

Távolról is tudtak vadat ölni a neandervölgyiek



Vadállatok tömegei pusztulnak el a forró ausztrál nyárban

Vadállatok tömegei pusztulnak el a forró ausztrál nyárban



Romlott a Bledi-tó vízminősége a turizmus hatására

Romlott a Bledi-tó vízminősége a turizmus hatására



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen