hirdetés
Tudomány

A rovarok is lehetnek boldogok?

Lehetséges, hogy nem csak a gerinces állatok, de a rovarok is különböző „érzelmi állapotokba” kerülhetnek – így például, a poszméhek egy csepp igazán édes cukros oldat elfogyasztása után olyan jellegzetességeket mutattak, amelyek a „pozitív érzelmi állapot” esetében jellemzőek.
Poszméh Vajon lehet boldog ez a poszméh...? (Forrás: wallpapercraze.com)
hirdetés

A Londoni Queen Mary Egyetem kutatói megfigyelték, hogy a poszméhek egy csepp igazán édes víz elfogyasztása után úgy viselkedtek, mintha pozitív érzelmi állapotba kerültek volna.

Persze, mindannyiunkat fel tud vidítani a kedvenc desszertünk, de eddig merész ötletnek tűnt feltételezni, hogy a méheknek is hasonló érzelmei lehetnek. A Science magazinban megjelent tanulmány szerint ugyanakkor mégis ilyesmiről lehet szó.

A kutatás eredményei azért is lehetnek fontosak, mert így később a viszonylag egyszerű idegrendszerek esetében is lehetőség nyílhat a pozitív érzelmek kutatására.

„Az érzelmi állapotok alapvető jellegzetességeinek kutatása és megértése közelebb vihet minket az érzelmek mögött álló, valamennyi állat esetében közös agyi mechanizmusok megértéséhez” – fejtette ki dr. Clint J. Perry, a kutatás vezetője.

A kutatás során a méheket arra tanították, hogy a kék virágokban keressenek élelmet, míg a zöld virágokat kerüljék, mert abban nincs étel. Ekkor egy új, kék és zöld virágot is bevezettek, és azok a méhek, amelyek már egy kevés cukros vizet fogyasztottak, hamarabb leszálltak a megtévesztő színű virágra. Később azt is kiderítették, hogy a méhek nem egyszerűen csak azért viselkedtek így, mert gyorsabban kerestek, vagy mert „izgatottabbak voltak”.

Ezek alapján valószínű, hogy – akár az emberek vagy egyes állatok esetében – a cukor édes íze pozitív „érzelmi” állapotot idéz elő a méhek esetében.

Prof. Lars Chittka a kutatással kapcsolatban azt is elmondta, hogy mivel a méhek nem csak viszonylag intelligensek, de bizonyos mértékig „érzelmeik” is vannak, így a kutatásaik során később igyekeznek tiszteletben tartani az igényeiket.

Egy másik kísérlet során „ál-póktámadásnak” tették ki a méheket. Azok a méhek, amelyek cukros vizet kaptak, hamarabb „megnyugodtak” és visszatértek gyűjtögetni, mint a cukrot nem fogyasztó társaik.

Luigi Baciadonna, a tanulmány egyik szerzője kifejtette, hogy az emberek esetében is megfigyelhetjük, hogy az édes ízű ételek javíthatják a hangulatunkat, sőt, a síró gyerekek esetében a negatív történésekre adott választ is csökkenteni lehet az édes ízű ételekkel. A kutatásaik szerint ehhez hasonló hatás figyelhető meg a méhek esetében is.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Felfedezték egy távoli csillag nyolcadik bolygóját

Felfedezték egy távoli csillag nyolcadik bolygóját



A tudósok 127 milliárd tonnára becsülik a Harvey hurrikánnal lezúdult esőt

A tudósok 127 milliárd tonnára becsülik a Harvey hurrikánnal lezúdult esőt


HARVEY,     HURRIKÁN,     ESŐ

hirdetés
Látványos csillaghullást hoznak a Geminidák

Látványos csillaghullást hoznak a Geminidák



Károsítja a babák agyát a légszennyeződés

Károsítja a babák agyát a légszennyeződés



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen