hirdetés
Tudomány

Kisbolygót neveztek el Vizi E. Szilveszterről

Vizi E. Szilveszter Széchenyi Nagydíjas agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke lett Az Év Ismeretterjesztő Tudósa Díj - Kisbolygóval honoris causa című elismerés idei kitüntetettje. A díjat kedden adták át Budapesten, az Uránia Csillagvizsgálóban.
Vizi E. Szilveszter Vizi E. Szilveszter (Forrás: Szilveszter.hu)
hirdetés

    Az elismerést a Tudományos Újságírók Klubja (TÚK) alapította 1996-ban. Az évente odaítélt kitüntetést a tudományos újságírók szavazatai alapján azok a tudósok vehetik át, akik a legtöbbet tették a tudomány népszerűsítéséért, közérthető megjelenítéséért. 

    Elsőként a kitüntetést Simonyi Károly fizikusprofesszornak, Charles Simonyi édesapjának ítélték oda 1998-ban. A díjazottak között olyan jeles magyar tudósok vannak, mint Falus András immunológus, Freund Tamás neurobiológus, Almár Iván csillagász vagy Csányi Vilmos etológus. Az elismeréssel egy kitüntető oklevél jár, valamint a díjazott nevét egy csillag, 2010-től pedig egy kisbolygó viseli.

    Mint Kiss L. László akadémikus, az MTA CsFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet igazgatója elmondta az MTI-nek, az intézet több éve működik együtt a Tudományos Újságírók Klubjával. 

    "A díjazottakról magyar felfedezésű égitesteket neveznek el, ugyanis a felfedezőnek jogában áll nevet adnia az általa észlelt új objektumnak. Így amikor ismertté válik a díjazott személye, javaslatunkkal megkeressük a Nemzetközi Csillagászati Unió, az IAU illetékes bizottságát"

- magyarázta az akadémikus.

    Ismertetése szerint a Vizi-kisbolygó elnevezése december 19-én vált hivatalossá, miután hétfőn megjelent az új elnevezésű kisbolygók listáját tartalmazó IAU-közlemény. 

    "Örülünk, hogy egy égitest viseli Vizi E. Szilveszter nevét, hiszen az örökkévalóságnak szóló elismerésről van szó. Amíg fennmarad civilizációnk, az adott égitest a díjazott nevét viseli"

- fogalmazott Kiss L. László.

    A kisbolygót Sárneczky Krisztián, a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet munkatársa fedezte fel az intézet Piszkestetői Obszervatóriumának Schmidt-távcsövével. 

    "Nem véletlen, hogy éppen az adott kisbolygót neveztük el Vizi E. Szilveszterről, ugyanis 2008. december 31-én, szilveszter éjjelén észleltem először"

- idézte fel az előzményeket a felfedező az MTI-nek.
Sárneczky Krisztián tájékoztatása szerint a kisbolygó átmérője körülbelül 5 kilométer, azaz viszonylag nagynak számít. A Mars és a Jupiter pályája között, a kisbolygók úgynevezett főövében kering és öt és fél év alatt kerüli meg a Napot.

    "Az égitest körülbelül háromszor akkora távolságra van a Naptól, mint a Föld, a kisbolygóöv külső peremén található, vagyis viszonylag távoli objektum"

- jegyezte meg Sárneczky Krisztián.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Különleges új békafajt fedeztek fel

Különleges új békafajt fedeztek fel


BÉKA,     ECUADOR,     ÁLLATOK

hirdetés
Tizenkét új felhőfajtát vettek fel a Nemzetközi Felhőatlaszba

Tizenkét új felhőfajtát vettek fel a Nemzetközi Felhőatlaszba


METEOROLÓGIA,     WMO,     FELHŐK

Először figyeltek meg hegyomlást üstökösön

Először figyeltek meg hegyomlást üstökösön



A keáknál is ragadós a jókedv!

A keáknál is ragadós a jókedv!


ETOLÓGIA,     KEA,     NEVETÉS

hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen