Tudomány

Az ősi törzsek alakították az Amazonas esőerdejét

Noha az Amazonas-medence esőerdejére gyakran érintetlen vadonként gondolunk, valójában az embereknek nagy szerepe lehetett ennek alakításában is. A Science nevű lapban megjelent tanulmány szerint az őslakosok által termesztett növények hatására folyamatosan változott az erdőség.
Amazonas esőerdő A prekolumbián emberek tevékenysége is alakította az esőerdőt (Forrás: sciencemag.org)

Akadnak az amazonasi esőerdőben olyan növényfajok, amelyek ma már nagy mennyiségben tűnnek fel, ilyen például a kakaó, az acai pálma, illetve a brazildió is. Nigel Pitman, a Field Museum of Natural History vezető ökológus szakértője, egyben a tanulmány egyik szerzője szerint ennek valószínűleg az az oka, hogy az európai telepesek érkezése előtt itt élő emberek egykor ilyen növényeket ültettek.

A kutatás során több mint 1000 erdőfelmérés és 3000 régészeti lelőhely felmérése során nyert adatokat vetettek össze a kutatók az Amazonas erdőségének területéről. Azzal, hogy összevetették az erdő összetételét az egyes régészeti lelőhelyektől bizonyos távolságra, egy átfogó képet kaptak arról, hogy hogyan hatottak az őslakos törzsek az erdőség biodiverzitására.

A kutatás során 85 fafajt figyeltek, amelyeket az erdőségben élő emberek termesztettek az elmúlt évezredekben azért, hogy élelmiszert, építőanyagot vagy másféle nyersanyagot nyerhessenek abból. A kutatók megfigyelése szerint az ilyen fajok nagyobb valószínűséggel voltak jelen még az érintetlennek tűnő, hegyvidéki erdőkben is, mint a nem termesztett fajok. Az erdőség egyes területein a domesztikált fafajok előfordulása jelentősen gyakoribb és jelentősen változatosabb volt ott, ahol régészeti lelőhely is volt a közelben.

„Még az olyan régi és félreeső erdőkben is ez volt a helyzet, amelyekről jellemzően azt feltételeztük, hogy nincs jele az emberi tevékenységnek” – mondta Pitsman.

A kutatás eredményei várhatóan felélénkítik azt a rég óta húzódó vitát, hogy vajon a több ezeréves emberi jelenlét hogyan hatott az amazonasi esőerdők jelen pillanatban jellemző biodiverzitására. Az erdőség hatalmas kiterjedése miatt úgy tűnhetett, hogy nagyrészt érintetlen területről van szó, ám az utóbbi időben egyre több régészeti lelőhelyet tártak fel, amely már jelzi az emberi jelenlétet is.

„Hosszú évekig hagyták figyelmen kívül az ökológiai kutatások a prekolumbián emberek hatását a ma látott erdőkre. Megfigyeltük, hogy a domesztikált fafajok negyede nagy területeken terjedt el, és jelentős mennyiségben van jelen az erdőben. Ezek a fajok alapvető fontosságúak az amazonasi emberek megélhetése és gazdasága szempontjából, és egyben úgy tűnik, hogy az amazonasi flóra az egykor itt élő emberek máig élő öröksége” – mondta Carolina Levis, a brazil National Institute for Amazonian Research kutatóintézet és a hollandiai Wageningen University and Research Centre egyetem PhD hallatója, a több száz ökológus és társadalomtudós alkotta kutatócsoport vezetője.

A kutatás során felmérték azokat a területeket is, amelyekben a mai napig jelentős arányban és nagy változatosságban vannak jelen a domesztikált fajok. Az erdőség délnyugati részén például továbbra is a brazildió adja az emberek megélhetését, és itt igen sok ilyen fa található. Néhány más területen ugyanakkor akár a régészeti lelőhelyek ellenére is kevés volt a domesztikált fa.

A tavalyi évben egy másik kutatás során szintén azt figyelték meg, hogy az (észak-amerikai) őslakosok nagy hatással voltak az erdők alakulására, ám itt érdekes módon azzal alakították a környezetüket, hogy kagylókat ettek, amelyeket aztán széthordtak a tágabb környezetben is, így tápanyagot biztosítva az ott élő fáknak.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Távolról is tudtak vadat ölni a neandervölgyiek

Távolról is tudtak vadat ölni a neandervölgyiek



Vadállatok tömegei pusztulnak el a forró ausztrál nyárban

Vadállatok tömegei pusztulnak el a forró ausztrál nyárban



Romlott a Bledi-tó vízminősége a turizmus hatására

Romlott a Bledi-tó vízminősége a turizmus hatására



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen